(#623)
Nem gondoltam, hogy aggódni fogtok. Ennyien, ennyire. Sajnálom és köszönöm. Talán egyszer lesz magyarázat. Ha már nem fáj semmi. Átkozott természetem van: Nem tudok segítséget kérni, de elfogadni sem tudom, ha felajánlják. Üres vagyok, nincs mit adnom nektek. Se mosolyt, se gondolatot. Ha lesz, írok, addig túlélek - csendben, elvonultan, magamba zárva.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
