Jellemző, hogy esős-szeles időben ujjatlan trikóval lepem meg magam, képtelen voltam ellenállni, pláne, hogy S-es méret, soha nem volt olyanom, hehe. Meg is lepődtem, talán összement a mellem, vagy ilyesmi, de nem, még mindig kitölti ő, aki férfim markát, ergo sanszos, hogy a trikócímkézőben toszták el a méretezést. Nem baj, örülés van, legalábbis a holnapi farmervásárlásig. Ha valami csoda nem történik reggelig, pölö az álommanók suttyomban megplasztikáznak fenéktájt, halkan, irulva-pirulva fogom az eladó fülébe susogni a méretet. Egyébként ma kiderült, iszonyú szerencsétlenül tudok nézni, ha éhes vagyok: A falatozóban egy idős bácsi megrendült tekintetet vetett rám és szó nélkül átadta a helyét, majd atyai szeretettől fűtött hangon jó étvágyat kívánt. Mondjuk, dögöljek meg, ha még egyszer főzelékbárban kajálok, gyengébb pillanatomban szebbet hányok, az fix, bár annyi előnye volt a dolognak, hogy kiderült: Egyáltalán nem főzök szarul, még van hová visszafejlődnöm.