Húsvét alkalmából állatkákat lehet simogatni a bazinagy bevásárlóközpontunkban, legalábbis én az hittem, hogy direkt húsvét miatt pakolták ki oda a sok nyulat és a két bárányt, tudod, ezt így kódolták nekünk, ha húsvét, akkor nyúl és bárány és csirke, no meg sonka és torma, a bölcsebbek megadóan tűrnek, a többiek ijedt-rémülten ficeregnek a helyre kis karámban, de ha jobban belegondolok, már nőnap előtt lehetett nyulazni-bárányozni, szóval, ez is elcsúszott, november elején karácsonyozunk, február végén húsvétra készülünk, nyáron nem tudom, mi lesz, talán meglepő módon csak nyár, semmi ünnepi készülődés, jájjj, hogy fogjuk kibírni, jájjj. Egyébként minden este a térdig érő karám mellett megyünk el, kézenfogva sétálunk hazafelé és a karámot lessük, a zárás után nem tudom hol éjszakázó állatokat és a boldogan sivalkodó gyerekeket, lakótelepiek, naná, csak itt látnak bárányt, meg az ünnepi asztalon, mosoly az arcukon, fel-felkacagnak, ahogy az állatok hideg orra a kezükhöz ér, lelkesen simogatják a puha szőröket, holnap este én is csillogó szemű, ámuló kisgyerek akarok lenni, na jó, szeretnék lenni, nem lökdösöm a nálam kisebbeket, ígérem, meghúzom magam, a karám mellé kuporodva nézek és simogatok és kacagok.

Majd nem gondolok arra, hogy ez veszettül fáj a térdemnek - és az állatoknak.