Az álolasz étteremben elfogyasztott menzakaja után kimondottan jólesett A bakancslista . Nem, nem faltuk fel, megnéztük, ő, aki férfim, meg én. Morgan Freeman és Jack Nicholson csodálatos, nevetünk, könnyezünk, együttérzünk, meghatódunk... és talán magunkba nézünk... és pöttyet elmerengünk az életünkön. Azt tapasztaltam, sokan túl szigorúak önmagukhoz: Tologatják a terveiket, akár egész életen át görgetik maguk előtt az elszalasztott lehetőségeket, a meg nem valósított álmokat, mondván, majd megcsinálom, ha ráérek, ha lesz pénzem, ha nem leszek egyedül, ha eléggé hiszek magamban, ha kirepültek a gyerekek sötöbö sötöbö sötöbö. A pénz és az idő a leggyakoribb kifogás, jaja, és ezzel ki is nyírjuk az álmokat, válllvonás, ez van. Marad a vágyakozás, az ábrándozás és a naiv önnyugtatás: Majd nyugdíjasként lesz időm magamra is, na, majd akkor megcsinálok mindent, amit akarok. Persze, csak addig évtizedeket élsz le abban a tudatban, hogy ezt meg ezt meg ezt nem tetted meg.
Mi az, amit mindig is meg szerettem volna tenni, mielőtt feldobom a bakancsot? Van-é olyan álmom-vágyam, amit még nem valósítottam meg? Ami engem illet, van. Rengeteg. Mielőtt meghalok, szeretnék

gyereket (sok mini csirkeszármazékot szabadítanék a világra, wehehe);
szaunába menni (bezony, még soha nem voltam);
hajózni a Dunán (talán húsz évvel ezelőtt volt hozzá szerencsém);
tábortűznél szalonnát sütni (ehhh, megboldogult gyermekkor);
utazni (igazán nem sok helyre, pölö Mexikóba, Izraelbe, Peruba, Egyiptomba, Spanyolországba, Korzikára);
egyedül moziba menni (eddig nem jött össze);
kutyázni (egyszer már volt és nagyon fáj a hiánya);
banyabulit szervezni (jáááájjjj);
beiratkozni egy tánctanfolyamra (latin, naná, vagy hastánc);
spanyolt tanulni (hű, ez talán két héten belül megvalósul);
egyiptomi kiállítást nézni Bécsben (egyszer már eljutottam a bejárati ajtóig);
Andrea Bocelli koncertre menni (és beleborzongani az élménybe);
pszichológiát tanulni (mert mindig is érdekelt);
beszélgetni egy pszichológussal (tud-é újat mondani, hihi);
könyvet írni (akár az asztalfióknak);
megint tanítani (mert az gyönyörű);
bejárni Magyarországot (látni azt a sok szépet, amiről olvastam-hallottam);
zserbót enni a Gerbeaud-ban (nem túl eredeti, de vállalom);
bemerészkedni az azték csokizóba (valaki majd gurítson ki);
klubot szervezni nőknek (nőiséget megélni, lelketerősíteni, kikapcsolódni, nevetni, tanulni, segíteni);
tökipompost falatozni (anno azt hittem, ez a farok szinonímája)

...és még sok-sok hasonló csacskaságot. Az elmúlt másfél évben számos vágyott dolgot kipipáltam, azt a listát nem írom meg, a lényeg, hogy egész jól haladok. Bevallom, sokáig én is azzal a kifogással halogattam a "hű, de nagyon jó lenne" dolgok megvalósítását, hogy nincs pénzem és nem érek rá, meg belejátszott némi kényelmesség-lustaság is, ehhe-ehhe, de volt egy pont az életemben, amikor rádöbbentem, helyettem senki nem élhet, nekem attól nem lesz jó, ha elfojtom a vágyaimat és semmibe veszem az álmaimat. Van, akinek mindez teljesen természetes, én viszont hajlamos vagyok a lemondásra, az önsanyargatásra azzal az indokkal, hogy biztos nem érdemlem meg. Ööö... hol az a pszichológus?

P.S.: Van bakancslistád?