Nem tudom, hány könyvet olvastam ebben az évben. Sokat. Idebiggyeszthetném a pontos számot, ha visszalapoznék januárig és sorban átnyálaznám a bejegyzéseket és meglelném az amatőr könyvajánlóimat-kedvcsinálóimat, ha hozzáadnám azt a négy-öt könyvet, amit ugyan olvastam az elmúlt hónapokban, de még nem írtam róluk egy mukkot sem. Ha. Ha fontos lenne a darabszám. Nem az. A könyveknek köszönhető élményeim, érzéseim, gondolataim fontosak. Azt pölö zsigerbiztosan tudom, hogy akárhány könyvet is olvastam eddig, életem egyik legszebb könyve a Papírsárkányok. Megrázó, fájdalmas, léleksimogató, izgalmas, katartikus - mélységesen gyönyörű. Olvasás közben csorogtak a könnyeim, Khaled Hosseini könyve annyira emberi, hogy a szívembe-lelkembe vág. Számomra Afganisztán száraz történelmi adatok tömkelege volt eddig, most hús-vér emberek, szívbemarkoló sorsok országa. Lapról lapra gyűlöltem: Az erőset, aki azt tesz a gyengével, amit akar, úgy alázza meg, ahogy akarja. Az elvakult fanatikust, aki eszme, vallás mögé bújva üldöz-gyilkol másokat és örömét leli benne. Azt, aki bármit megtesz a hatalomért, bármit. Lapról lapra drukkoltam: Amirnak, Haszannak, Babának, Szohrábnak. A barátságért, a szeretetért, a feloldozásért, az életért, a boldogságért.