Tősgyökeres betonpatkányként igen meglepődtem a balkonnövényeim szárára-szirmára tapadó kicsi barna izék láttán, tuti nem alapfelszerelés, emlékeznék rájuk a kertészetből, mostanában verhettek tanyát. Először azt hittem, virágmagok vagy ilyesmi, de aztán megmozdultak, így elvetettem a gondolatot és tanácsot kértem ő, aki férfimtől, kertes házból származódik, ergo masszív dzsungelharcos, naprakésznek kell lennie kicsi barna mocorgó izékből. Ő, aki férfim tetűként azonosította a parányi alieneket, én meg finoman és nőiesen megrettentem. Tetűk? A virágaimon? És mégis, hogy a rákba képzelik? És ki adott nekik engedélyt? És hogy a picsbe szedem le őket a megbecstelenített zöldekről? Ő, aki férfim tanácstalanul vállat vont, ennyire masszívan azért nem dzsungelharcos, szed hóvirágot, lop orgonát, tép kutyatejet, tetűpárbajba azonban még nem bonyolódott. Mindenféleképpen biomegoldást akartam találni a parazita dögök eltávolítására, ezért felhívtam anyut, aki anno kertésznek készült és a növények nagy barátja és rendületlenül bízik bennem: Újabb adag sansaverát kaptam tőle, az első kört ugyanis sikerült kinyírnom, érted, a sansaverát. Anyu szerint dohánylével kell lemosnom a té, mint tetves növényeket, ráadásul a halálos nedű elkészítése állatmód egyszerű: Befőttesüvegbe vizet enged, néhány csikket beleáztat, tetűzuhanyt megindít. Az ötlet elég bizarr, még barátkozom vele. Nem az zavar, hogy a módszernek köbö annyi köze van a biohoz, mint pillanatragasztónak a síkosítóhoz, a befőttesüveggel sincs gondom, az uborkás félig van, semmi perc alatt bezabálom a maradékot, viszont lévén markáns nemdohányos, honnan a rákból varázsolok cigimaradványokat?

P.S.: Ha reggel a Blahán csinos, szolidan sminkelt, vasalt blúzban, szoknyában, magassarkúban hajlongó nőt láttok a négyeshatossínek között - nos, az én vagyok, csibike, a dekkvadász.