Igen gyakran nem vagyok normális, ezért meglehetősen jól viselem mások őrültségeit, nem a faszságot, nem a kreténséget, nem a hülyeséget, ezt nem, naná, de ha valaki úgy szívvel-lélekkel abnormális, azt nagyon tudom szeretni. A Mamma mia! is ezért telitalálat, buli a javából, pedig nem ABBA-t dúdolok a zuhany alatt, aki kicsit is komolyan veszi, az ott hal meg helyben, mondjuk, megérdemli. Bírom, amikor ismert és elismert szupersztárokból előbújik a vérállat és kiderül, jé, emberek, húsból-vérből, ökörködnek, röhögnek, kurvajól érzik magukat. Csak remélni merem, hogy még negyvenötvenhatvanhetvenévesen is őrült leszek kicsit, legalább annyira, mint most, savanyú fapinaként szégyellném magam. Meryl Streep, istennő vagy, élj boldogan sokáig, csók a homlokodra.

P.S.: Elsőként slisszoltunk be a töksötét moziterembe, ő, aki férfim meg én, megjegyzem, egész jól kihasználtuk, hogy hosszú percekig nem jött senki - mert az úgy az igazi. Ja, Pierce Brosnan jobb pasi, mint Colin Firth, és kell egy sziget, sajátba. Valaki esetleg...?