Augusztusban történt - 2. rész:

Az úgy kezdődött, hogy hirtelen elementáris erővel tört rám a palacsintázhatnék és érdekes módon semmilyen műborzadvány vagy más keze munkája nem jöhetett szóba, kizárólag az általam készített kakaós, sárgabaracklekváros és túrós tekercs gondolatára indult be a nyálelválasztásom. Miközben átmentem Pavlov-csirke üzemmódba, sikerült rábukkannom egy igen nagy problémára: Még az életben nem csináltam palacsintát, bezony, leéltem úgy harminc évet, na jó, tíz nap híján harmincegyet, hogy nem éreztem olthatatlan vágyat a palacsintakészítésre - mindig volt, aki megcsinálja és mindig voltam én, aki felfalja, de hogy a két külön személyt tulajdonképpen bájos korpuszomban is egyesíthetném, az nem jutott eszembe. Egészen egy új korszak kezdetét jelző napsütéses augusztus délutánig, amikor is cunamiként zúdult rám a vágy, hogy megcsillogtassam rejtett tartalékaimat ő, aki férfim előtt, illetve véget vessek az engem kínzó masszív nyáltermelődésnek. Mindezt majd' 36 fokban, mert az AB normál vércsoportú csirke szereti a kihívásokat.
Polcz Alaine szakácskönyvében találtam egy korrekt receptet, kezdőknek kiváló - nem mintha akár halvány sejtésem is lenne arról, hogy a nemkezdők milyen palacsintatésztát dobnak össze. Meglepő, de szinte minden alkotórész volt itthon, egyedül a szódát nélkülöztük, ő, aki férfim azonban a nemes palacsintaügy érdekében elvágtázott szénsavas ásványvízért. A palack kinyitása után sikeresen eláztattam hófehér trikómat, ugyanis ő, aki férfim elfelejtette megemlíteni, hogy a nagy vágtázás közben felrázódott a cucc, így a másfél liter cirka harmada rajtam landolt. Jelzem, a vizespólós bemutató igen feldobta a palacsintakészítést, egyikünk sem bánta, hogy csak némi késéssel indult be a tésztagyártás. Tapasztalat fájó hiányában kénytelenek voltunk megkóstolni minden kisült kerekséget, tesztelendő az állagot, nem meglepő, hogy mire elfogyott a massza, alig volt mit feltekercselni. Azért egy kakaósra, baracklekvárosra és túrósra még így is futotta.