Minden évben megfogadom, hogy szépen fülön csípem és elviszem dokihoz az allergiámat. Semmi extra, sima munkaundor parlagfű. (A betondzsungelben, érted.) Erre az elhatározásra általában akkor kerül sor, amikor már a negyvenharmadik százas papírzsepicsomagot fújom el két nap alatt, egyszerre vöröslik-könnyezik a szemem, viszket a fülem, de belülről, hogy még véletlenül se férhessek hozzá, folyik-eldugul az orrom, femme fatale hangom átmegy dádházsba és már a fűszál gondolatára is ötös sorozatot tüsszentek - szóval, rendkívül szenvedek. (Látványosan nem, az a pasik reszortja.) A szex közben beiktatott kisebb-nagyobb orrfújásszüneteket és az elfoglalt száj vs. levegővétel problémakört meg sem említem. Persze, előbb-utóbb mindig jön egy kis hidegfront vagy ippeg meglelem az egyik kallódó, mástól kapott Fenistil kapszulát vagy elmúlik a parlagfűszezon... és hirtelen már nem is olyan sürgős a doki, panasz nincs, dehogy megyek az allergiáshoz, fene akar nonstop gyógyszert szedni, majd küzdünk tökösen tovább, a szervezetem meg én.