Nem vagyok nagy kávés, sőt, kicsi sem. Néha-néha lecsúszik egy cappuccino, finom ebédek-vacsorák után még jól is esik, de pölö a vegytiszta kávét kizárólag tejszínhabbal bírom lenyelni: Három csepp kávé a bögre aljára, pár szem kristálycukor hozzá, aztán jöhet a tejszínhab, csurig, na jó, még annál is tovább. Tulajdonképpen kávés tejszínhabnak is nevezhetjük a cuccot, szépen el lehet kanalazgatni. Megboldogult egyetemista koromban ugyan favorizáltam a hideg tejeskávét, ez azonban szigorúan a vizsgaidőszakhoz kötődött - saját jogon képtelen lettem volna kivitelezni a gyilkos hajnali keléseket. Ami másnál a kávé, az nálam évek óta a kakaó. (Plusz alapjáraton is imádom.) Simán felpörget, reggel csak indokolt esetben maradhat ki, pölö ha kókadt bélbolyhaim miatt aloe verás trutykót nyakalok helyette. Viszont a melós hajtásnak köszönhetően egy szép nyári napon eljött az a történelmi pillanat, amikor már nem volt elég a kakaó, kávéért rimánkodott túlhajszolt szervezetem. Mondjuk, csokinak jobban örültem volna, de ha a csirkekorpusz kávéra vágyik, akkor kávét kap és kész. Tehát csibike boltba be, kávé polcról leemel, pénztárnál kifizet, szekrény mélyéről kávéfőző szerkezet előbányász és működésbe hoz, fekete lötty tejbe csurgat, felhörpint... aztán csibike hirtelen rosszul lesz, ágyra fekszik, haldoklik, élethűen. Úgy kiütött a kávé, mintha az egyik Klicsko testvér vágott volna fültövön. Vércsirke énem egyből bekeményített, gondolván, ha harc, hát legyen harc. S lőn. Egy másik nap újabb kört futottunk, a kávé meg én. A jelenet megismétlődött: Szekrény mélyéről kávéfőző szerkezet előbányász és működésbe hoz, fekete lötty tejbe csurgat, felhörpint... aztán szegény tollasjószág (értsd: én) hirtelen rosszul lesz, ágyra fekszik, haldoklik, ismét élethűen. Ez volt az a pont, amikor ő, aki férfim betiltotta a csirkén végzett kísérleteket. A tilalom egészen tegnapig tartott: Engedélyt kaptam Frei Tamás kávékülönlegességének kipróbálására. (Én lenni profi kakaóban, nem érteni kávéhoz, hinni el Freinek, hogy kávé lenni különlegesség és szagolgatni kávészemek önfeledten.) Frei igazán ért a bizniszhez, világjárását kihasználva egy ideje kávéban utazik. Annyira guszta az illata (nem a Frei Tamásnak, a kávénak), meg a csomagolása, meg a neve, meg annyira kellette magát a Spar polcán, hogy felvéstem a szülinapi listámra, hátha. Mivel szombaton B.-éknél hátha volt (és hűha, a sok szép ajándék miatt), vasárnap kora este leteszteltem a freikávét. Nem lettem rosszul - rögtön. Csak egy óra múlva. Úgyhogy most az a nagy helyzet, hogy hivatalosan is szakítottunk egymással, a kávé meg én. Csirkeméreg a javából, franctudjamiért.