A Marie Claire novemberi számát az "Ismerd meg mélységében is hazád női magazinjait és borzadj!" c. agysejtgyilkos projektem keretében szereztem be. Amennyiben maradandó károsodás nélkül zárom eme egyik abnormális pillanatomban kiötlött projektet, beszámolok a tapasztalatokról, ígérem, illetve belevágok a második projektszakaszba, amely egyelőre a nem túl bizalomgerjesztő "Ismerd meg mélységében is hazád tinimagazinjait és vágd fel az ereidet!" munkacímet viseli, de majd pofozok rajta.
A MC-ben érdekes cikkre bukkantam a magyarországi bér- és dajkaanyaságról, bár csak a felszínt karcolgatták benne, ennél nyilván sokkal mélyebb a téma és számos vetületét lehetne még boncolgatni. Azt feltételezem, hogy hozzám hasonlóan a legtöbb nőben természettől fogva nagyon erős az anyai ösztön, a 'gyerekkel kerek a világ' érzés. Ilyen-olyan fórumokon olvasgatván is tapasztaltam, hogy a gyermekszülés, az anyává válás sok nő számára a női kiteljesedést jelenti, a nőiség-nőiesség legteljesebb megélését, és ha ebben nincs része, nem lehet része a nőnek, csökkent értékűnek, defektesnek, selejtnek érzi magát. Nem tudom, mit csinálnék, ha pölö egy baleset miatt ki kellene venni a méhemet, mondjuk úgy, hogy előtte nem született gyerekem. Kétségbeesnék és elkeserednék és vigasztalhatatlan lennék. Biztos sok időnek kellene eltelnie ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni a tragédiát. Első körben el kellene döntenem, hogy elfogadom-e azt a tényt, hogy soha többé nem lehet gyerekem és így élem le az életemet, gyermektelenül. Nálam ez nem jöhetne szóba, ezért azon kezdenék el gondolkodni, milyen lehetőségeim vannak. A bér- és dajkaanyaságot jelenleg törvény tiltja Magyarországon. Ha azt szeretném, hogy genetikailag szülők lehessünk, azaz ő, aki férfim spermájával megtermékenyített petesejtemet egy másik nőbe ültessék, aki aztán kihordja a gyerekünket, akkor pölö neten keresgélhetnék-kutatgathatnék, pénzt ajánlhatnék egy kedves és aranyos és anyagilag rászoruló nőnek, aki pénzért elvállalná (ingyen senki, teljesen érthető ), hogy szül nekünk egy gyereket, ergo genetikailag a mi gyerekünk lenne a baba, az, hogy a kilenc hónap és a szülés után le is mondana-e róla a bér- vagy dajkaanya, már más kérdés, mindenesetre ki kellene várnunk, hogy a törvény engedélyezze, vagy pölö külföldön is szerencsét próbálhatnánk. Választhatom azt is, hogy örökbe fogadok egy olyan csecsemőt, aki nem kellett a szüleinek - ez szabályos keretek között teljesen elfogadott, igaz, nem éppen gyors folyamat. (A gyerekrablás most nem opció, ugyebár.) Nem tudom, adott esetben melyik mellett döntenék. Ez olyan kérdés, amit nem lehet előre megtervezni úgy, mint a nyaralást, hogy jövőre pölö a Balcsin töltünk egy hetet, éppen ezért számomra megdöbbentő, amikor gyerekes vagy éppen önszántukból gyermektelen nők, de mindenféleképpen méhük birtokában leledző nők (!), harcos-karcos módon elítélik azokat, akik a béranyaságra szavaznak-szavaznának. Nem hiszem, hogy pszichológiai szempontból nagy különbség van pölö egy 'eldobott' gyermek sérült lelke és egy másik nő által szült gyermek sérült lelke között, nem hiszem, hogy egyértelműen ki lehet jelenteni, csak az örökbefogadott gyermek mentes a traumától (?), nem hiszem, hogy meg kellene bélyegezni azokat, akik legalább genetikailag szülők szeretnének lenni. A bér- és dajkaanyasággal kapcsolatban számos kérdés kavarog bennem, csak egy dologban vagyok biztos: Nem szabad hagyni, hogy üzletté váljon.