Aligmúltötéves és masszívanhároméves anyukája és apukája bátor emberek, ez pölö abból is látszik, hogy bébisintérkedni hívtak minket, ő, aki férfimet meg engem, azt gondolván, ily módon szakítanak maguknak röpke másfél órát a közös karácsonyi vásárlásra. Szeretjük a kihívásokat, a két gyerekembert és szüleit még jobban, úgyhogy egyből igen-t mondtunk, bár azért némi aggodalomra adott okott, hogy a múltkori nagyon sikeres mozizásnál csak egy, azaz EGY darab kiskorút kellett szemmel tartani, míg jelen esetben kettő, azaz KETTŐ darab csemete vigyázásáról szólt a történet és nem ám olyan lájtosan, hogy az egyik alszik, a másik meg éber, vagy a másik alszik és az egyik éber, nemnemnem, kérem szépen, manó1 és manó2 is abszolút kipihent állapotban (értsd: bébisintérvérre éhesen és minden huncutságra készen) fogadott minket, cikáztak jobbra-balra, megérkezésünkkor eleve négy labdát tartottak mozgásban, plusz azt is rúgták-dobálták, ami nem volt gömbölyű és labda. A karikás ostort, kalodát, bilincset, kötelet, szájpecket, kényszerzubbonyt ugyan otthon hagytuk, de végtelenül megnyugtatott minket a tudat, hogy vész esetén még mindig kitehetjük őket az erkélyre - eme aduász birtokában könnyű szívvel intettünk búcsút a t. szülőknek. Zsenialitásunknak hála a harci eszközök bevetésére nem volt szükség, pedig a bölcsi fenegyereke határozottan ki akarta csikarni magának az egyiket az első ötpercnegyvenhárommásodpercben. Tulajdonképpen a megosztó taktika vezetett sikerre: Ő, aki férfim aligmúltötévessel konszolidáltan labdázgatott és kúszott-mászott az egyik szobában, én meg masszívanhároméves utasításainak megfelelően kisebb-nagyobb autókat tologattam és faroltattam a másik szobában. (Azért adódott egy éles helyzet: Amikor az egyik kocsi begurult az ágya alá, a bölcsi fenegyereke gondterhelt homlokráncolás és csücsörítés közepette közölte velem, hogy be kell másznom érte. Miután kétségbeesett pillantást vetettem a padló és az ágy között tátongó húsz centire, majd a mellemre és a fenekemre, elmagyaráztam neki, hogy nem fog menni, tutira beszorulok és akkor lőttek a hangulatos autótologatásnak, nem lesz, aki átugrassa a kocsikat a küszöbön, masszívanhároméves nagy bölcsességről tett tanúbizonyságot - bemászott helyettem és kipecázta a kósza autót.) Kisebb-nagyobb időközönként azért összefutottunk a nappaliban, orrokat fújtunk, ittunk, kacagtunk és örvendeztünk vala a Süsü-daloknak, ne kérdezd, hányszor hallgattuk meg a Mi vagyunk a zsoldosok vagy az Én vagyok a jó királyfi c. örökzöldet, ez utóbbit aligmúltötéves apai ráhatásnak köszönhetően a könnyű engem hátba vágni sorral folytatta, közben fülig érő szájjal röhögött, hiába no, ő, aki férfim és családja sem normális és ez igen nagyon melengeti a szívemet. A szülők egyébként önfeledt bábszínházasdi közben tértek haza, néhány székkel, egy fürdőlepedővel meg egy macival csodákra képes két felnőtt és két gyerek... ööö... akarom mondani... négy gyerek... izé... hat gyerek.