Mozi előtt ráleltem a negyedik, azaz a NEGYEDIK számú ősz hajszálamra (:fejetfalbaverszmájli: ), épp valami normális, emberek közé vihető fejet-hajat akartam barkácsolni magamnak a tükör előtt, amikor megcsillant a rohadék. Lehet, ez volt a jel, hogy mégsem kellene megnézni a Valami Amerika második részét, jelkódoló rendszerem azonban mára szabadnapot vett ki, így legyűrtük a filmet - ő, aki férfim könnyebben, én nehezebben. Volt, amikor szabályosan szenvedtem a film alatt, főleg az erőltetett poénok miatt, de hiába kértem, ő, aki férfim nem harapta át az ütőeremet. Talán az volt a baj, hogy kizárólag jó kritikákat olvastam a filmről, elvárások nélkül kellett volna beülni. Olyan "Zsúfoljunk bele minden sablont-poént, különben nem pörög a második rész..." érzésem volt az egész mozi alatt, pont az a lendület hiányzott, amiről sokan ódákat zengtek, csak egy-két poén ütött, sajnos, mosolyra fakasztottak, röhögésre nem, ha most kellene felidéznem valamelyiket, meglengetném a fehér zászlómat, mert egy sem jut eszembe. A színészpasik nem nyűgöztek le, Szabó Győző is csak a felszínt karcolgatta. Tompos Kátya játéka semmiben sem különbözött attól, amit a Régimódi történet Kislenkéjeként mutatott (és ami már ott is untatott), a táncos-énekes részek kivételével, ofkorsz, mert azokban valóban megcsillogtatta a tehetségét, kénytelen leszek színházban megnézni, hátha. Oroszlán Szonja feneke viszont gyönyörű, ez abszolút igaz.

Hazafelé vettünk szilveszteri trombitát, ez valamelyest helyreállította a lelki egyensúlyomat.

P.S.: Ja, a nap döbbenete meg az, hogy Mester Tamás alacsonyabb nálam, pedig minimum száznyolcvanra saccoltam. (Alacsony pasiként sem arcoskodott-sztároskodott, ez jó pont.)