Talán szerda este jött el a game over, amikor a miskolci pályaudvar egyik hideg-mocskos padján, a fél hetes IC-re várva, fáradtan, éhesen, szívhangok nélkül, üresen, mint az elhagyott csigaház, a sós perec utolsó morzsáit majszolva kuncogni kezdtem csak úgy halkan, magamban, fülig…