Óriási szerencsém, hogy nem a szombati valentinos vacsora előtt került sor a kőkemény családi wii-csatákra, különben jobb kar hiányában nem tudom végigenni a harcsahalászlevet, a túrós csuszával kísért harcsapaprikást, plusz a vanília fagyival megbolondított házi almás és meggyes rétest magában foglaló igen bájos és igen mennyei menüsort. Tartottam attól, hogy az egy hónapja diétázó corpusom bevágja a durcát, hiszen félheti fejadagját kellett magáévá tennie két óra alatt, nos, nem így történt, t. corpus kimondottan élvezte a gyümölcs-fehérje-keményítő-szénhidrát bombát, még egy cappuccinónak is szorított helyet gyomortájt, bár azt ne kérdezd, hol, én sem tudom. Mivel balkezes evőeszközhasználatom eleganciája cirka a szakócával ismerkedő ősvadász kezdetleges technikájára hajaz, jobb az úgy mindenkinek, hogy ezt nem egy étteremben, a romantikus vacsora kellős közepén demonstráltam. Izomláztól gyötört jobb karom elvileg menthető, gyakorlatilag azonban képtelen vagyok vállmagasságba emelni, ha mégis megpróbálom, megtámasztva a ballal, erőst patakzik a könnyem. Könyökből ugyan futja minimálstíl emelésre, szigorúan derékszögig, de ez is fáj, úgyhogy a jelenlegi posztot ezennel megszavazom az elmúlt egy év legfájdalmasabb bejegyzésének. A wii egyébként jó és aranyos meg minden, csak hát nem vagyok az a kimondott tenisz- és baseballnagyágyú, főleg akkor nem, amikor masszívanhároméves és massszívanötéves ellen kell játszanom. Bár t. gyerkőcök előtt többször is utaltam arra, hogy szerény személyem határozottan a wii-bowlingnál maradna, inkább a fenekem fájjon alapon, meg abban is reménykedtem valahol, hogy a macis csokik és a nagyonkonkrétan gyerekszájra szabott muffincsodák némi védelmet biztosítanak számomra, a térdig-combközépig érő generációt azonban nem hatotta meg a halálra vált szép nézésem és a sütiarmada, egyértelműen úgy döntött, hogy csibike vasárnap este teniszezik és bézbólozik és elveszíti a jobb karját. Nem tudom, milyen alkatrészekből állnak össze ilyen korban a gyerekek, négy dolog viszont biztos: bazigyorsak, bazinagyot szerválnak, bazira nem fáradnak el hosszú órák alatt sem és másnap bazira nem fáj semmijük.