csibike blogja

A Féltestvérek c. könyv úgy került a polcomra, hogy valahol és valamikor teljesen véletlenül belefutottam pár oldalnyi étvágycsinálóba, egyszerű volt, mégis erőteljes, érzelmektől feszülő, szép, teljesen magával ragadott a mozaikdarab, gyorsan fel is jegyeztem a szülinapi és a karácsonyi ajándéklistámra, hogy a t. család biztosra mehessen, biztosra is ment, így a szorgalmasan gyűjtögetett és a kockás füzetemben felvésett cirka negyven-ötven vágyott könyvből néhányadmagával ez is testet öltött karácsonykor. Da Chen gyönyörűen ír (vagy a magyar fordítás tökéletes ennyire), szerettem nagyon, hogy másként, mint az európaiak, az egymásba fűzött szavakból filmszerű képek bontakoztak ki, szinte moziztam olvasás közben, csak az zavart valamennyire, hogy nekem alapból minden kínai egyforma, a kínai szereplőket nem láttam magam előtt egyénként-egyéniségként, max. annyi volt meg, hogy kicsi, fekete hajú, ferde szemű és lökdösődik, ezért a női szereplőket inkább Lucy Liunak képzeltem, a férfiak meg úgy néztek ki, mint Jet Li vagy Bruce Lee, én kérek elnézést. A Féltestvérek áltörténelmi regény, de nincs ezzel semmi baj, ha nem ezeket az infókat sorolod fel pölö a történelem érettségin vagy egy történész konferencián. Köbö háromszáz-háromszázötven oldalon keresztül izgalmas, sodró, romantikus a sztori, vitathatatlan, hogy Da Chen nagyon eredeti megoldásokkal dolgozik, az utolsó majd' kétszáz oldal megírása előtt viszont történhetett vele valami visszafordíthatatlan, mosogatnia kellett vagy ivott-szívott vagy ilyesmi, mert hirtelen előtör belőle az állat, kegyetlen, sablonos, kusza és értelmetlen a legutolsó pontig. Kár érte.

P.S.: Ha már kínai és regény, akkor Jung Chang Vadhattyúk c. könyvét tudom ajánlani, azt viszont nagyon.