A pattintott kőkorszakba vesző gyermekkorom egyik markáns és nem fakuló emléke az ilyen-olyan ünnepi alkalmakra nagy ritkán beszerzett sajtos roló, ha futotta rá vagy ha egyáltalán felmerült, hogy jó lenne valami nem s.k. sós, tíz-tizenöt deka sajtos pogácsa, tíz-tizenöt deka masni, tíz-tizenöt deka sajtos roló, a kávés-fagyis illatú cukrászdából. Az valami hihetetlen gyönyörűség volt, gyerekszájjal beleharapni az ünnepi sajtos rolóba, önfeledt-boldogan, ó, az a ropogós tészta, ó, az a krémes töltelék, ó, azok a huncutul kilógó sajtszálacskák.
Ritkán veszek sajtos rolót, mert a sajtosrolóevésnek meg kell adni a módját, mondjuk, sajtos rolóval egy ilyen pénteken lehet jól ünnepelni, amikor lassan vége a hétnek és szénhidrátnap van a diétában és elégedetten dőlhet hátra az ember csirkéje, mert ügyesen dolgozott, és az ember csirkéje ennek örömére szépen ki is battyog a piacra, a sajtosrolóshoz, útközben ízlelgeti a sajtosrolóevés gondolatát, a sajtosrolós üvegpultja előtt már-már megilletődötten cövekel le, nem fordul rögtön az eladóhoz, néhány másodpercig a szemével cirógatja a hófehér krémtől-kunkori sajtdarabkáktól duci tekercseket, bámulatában csak a mögötte álldogáló, színtiszta alkoholt izzadó ötvenes nő zavarja. Az ember csirkéje annyira átadja magát az ünnepi hangulatnak, hogy megszavaz magának egy kókuszgolyót is, jó napot kívánok, két darab sajtos rolót szeretnék, mosolyog az eladóra, meg egy kókuszgolyót, és legyen szíves, külön csomagolja őket. Az eladó nagydarab nőnemű, unalom és némi smink borítja az arcát, kék szeme hidegen-lekezelően csillog vastag szemöldöke alatt, és bár az ember csirkéje ösztönösen megérzi, hogy a sajtos roló ugyanolyan száraz és kérges és színtelen lesz, mint ez a nő a pult mögött, rendületlenül mosolyog tovább. És mégis, hogy gondolja, csomagoljam külön a sajtos rolókat, vágja oda a kérdést a nő gúnyos hangon, ellenséges még akkor is, amikor az ember csirkéje kedvesen megjegyzi, hogy igen, bzmg, a sajtot és a kókuszreszeléket pedig szálanként csomagold az édes és a sós legyen külön, a nő mindenáron kötekedni akar, nehogy már poén, cinkos összekacsintás legyen a dologból, csakazértsem neveti el magát, ez természetes, oktatja ki az ember csirkéjét, aki csakazértis mosolyogva mesél arról, hogy nem mindenkinek és milyen abszurd, ha a sajtos rolónak kókuszgolyó íze van. A nő nem enyhül meg, látszik a szemén és a tartásán, uzsonnás zacskókba csomagolja az egy szem kókuszgolyót és a két szem sajtos rolót, aztán a pultra csapja őket, másfél méterre egymástól, kicsinyes és provokáló a mozdulat. Az ember csirkéje már nem mosolyog - nevet, nevetve gyűjti be az egy szem kókuszgolyót és a két szem sajtos rolót, további szép napot, búcsúzik a nőtől és nevet tovább.

P.S.: A sajtos roló száraz volt és kérges és színtelen. A kókuszgolyó is.