Majd egyszer, ha nagyon sok időm lesz és épp nem felejtem el, azért szeretném felvésni ide A férfi, a Táncórák idősebbeknek és haladóknak, a Régimódi történet, a Puszibolt, A kicsikről nagyoknak I-II. és az Áfonyakirálynő c. könyvekkel-könyvecskékkel kapcsolatos élményeimet. Valamikor az elmúlt két-három hónapban volt szerencsém hozzájuk, ilyenkor igazán tudom sajnálni, hogy túl gyorsan olvasok. Ja, meg akkor is, amikor a sokadik doboz könyvemet próbálom kipakolni a szánalmasan kevés könyvespolcra. Jelenleg egymás hegyére-hátára szuszakolva leledzenek a polcokon. Szégyen és gyalázat. Egyszer úgyis lesz tetőtőltalpigkönyvespolcom, majd egyszer.

P.S.: Még a bedobozolásnál hussant át rajtam a gondolat, hogy mégis mi a fenének van ennyi könyvem, hiszen ha meghalok és egyik gyerekem sem örökli betű- és könyvimádatomat, az enyészeté lesz minden. Pillanatnyi elszontyolódásom közepette aztán jól kitaláltam, hogy ebben a rettentő szomorú esetben valamelyik iskolára hagyományozom a készletet. Meg is nyugodtam.