Molesztálás az, amikor...
... rokonbácsi magához szorít, puszilgat, be szép ez a kislány, be aranyos ez a kislány, mellém ül, mindig, ölel magához és simogatja az arcomat, a karomat, a hátamat, én meg menekülök, riadt kis állatként, anyu szoknyája mögé, emberek közé, ahol nem érhet hozzám, minden egyes találkozásnál összeszorul a gyomrom, undor fojtogat, felnőtt fejjel is.
... gondolataimba merülve ücsörgök a buszon, hirtelen egy kéz kúszik a combomra, az öreg fószer mögöttem ül, a keze a busz oldala és az ülésem között furakodott át, ha megmoccansz, megöllek, súgja rekedten, a keze meg fel-alá jár, csúszna be a combom közé, torkomban dobog a szívem, amikor felpattanok, hátrafordulok és ráüvöltök, hagyj békén, ne merj hozzám érni, te szemét, az utasok csak néznek, szenvtelenül, nem értik, mi történt, nem moccan senki, az első megállónál leájulok a buszról, mielőtt még becsukódna az ajtó, hogy ne jöhessen utánam, órákig ráz a zokogás.
... a szórakozóhelyen tömeg van, megint egy kéz, most a fenekemre siklik, majd a lábam közé, villámgyorsan, két másodperc az egész, én pedig hálát adok valakinek ott fent, hogy nadrágban jöttem, sokan vagyunk, bárki lehetett, remegek.
... ülök a villamoson, váratlanul nyomást érzek a vállamon, odakapom a fejemet, lehúzott sliccre meredek, gazdája ütemesen dörgöli magát a vállamhoz, a villamos oldalához préselem magam, hogy ne érjen el, nem merek felnézni, próbálok úgy tenni, mintha semmi nem történt volna, a következő megállónál leszállok, rálépek a lábára, direkt, de képtelen vagyok ránézni, szégyen rág.
... sétálok az utcán, bambulom a kirakatokat, hirtelen tépik fel a szoknyámat, nem látom az arcukat, csak a röhögésüket hallom, fiatal srácok, rohannak a Blaha felé.
... állok a buszon, egyik kezemmel a fogantyút markolom, másik kezemben táska, szatyor, meleg van, tömeg, a mögöttem álló pasas rámtapad, karjaival bekerít, szoknyámon keresztül érzem a farkát, nyakamban a leheletét, nyomja magát hozzám, könyökömet próbálom hátravágni, el akarom tolni, nem hagyja magát, mihelyt megáll a busz, lemenekülök, remeg a lábam, összegörnyedek, az öklendezéstől megfájdul a torkom.
... hátmasszírozáshoz fekszem fel az ágyra, nem veszem le a melltartómat, pedig kéri, hosszan, az ellenkezésem már nekem kínos, mégsem merem levenni, hason heverve kapcsolom ki a melltartómat, mint a strandon, karjaimmal szorosan tartom a pántokat, ha ellazítanám magam, hozzáférne a mellemhez, érzem a kezét, simogat, lassan, ráérősen, néha, mintegy véletlenül, lecsúsztatja a pántok mellé, cirogat egy kicsit, aztán visszakúszik a derekamra, apránként tolja lejjebb a nadrágom derekát és a bugyim szélét, nem fér hozzá a gócponthoz, azt mondja, keze már a fenekem felső részét simogatja, a választéknál, bőröm puhaságáról áradozik, hízeleg, sajnál, mert fiatal vagyok ilyen súlyos gerincsérvhez, én meg csak szorítom a lábamat, szorítom a fenekemet, nehogy letolja a nadrágomat-bugyimat, szorítom a karjaimat, ne érinthesse a mellemet, kínomban bőrbetegséget kreálok, csak neki, soha többé nem megyek hozzá kezelésre, otthon hosszú percekig sikálom a bőrömet.
A nőket eszméletlen könnyű megalázni-bemocskolni, áldozattá tenni, ezt a fajta kiszolgáltatottságot nem lehet szavakba foglalni. Egy haverom kiröhögött, szerinte örülnöm kellene annak, hogy megnéznek, de én nem és nem tudok örülni, ha egy vadidegen fickó szemében azt látom, hogy legszívesebben lebaszna a földre és megdugna, attól is hányok, ha az utcai munkások részletezik, mit is csinálnának velem, ha elkapnának. Ez véletlenül sem bók - erőszak. Nincs picsányi nadrágom-szoknyám, köldökig kivágott felsőm, nem vagyok kihívó-provokáló, nincs bennem semmi különleges, egyszerűen csak nő vagyok. Esténként nem szeretek egyedül mászkálni, ha a liftbe nálam magasabb-erősebb fickók szállnak be, inkább lépcsőn megyek és ha tehetem, kikerülöm az építkezéseket-munkáscsapatokat. Igen, ilyenkor félek.
Grecsó Krisztiánra a Nők Lapjában bukkantam. Nem, nem kósza termékminta volt, ott ír. A kettő nem zárja ki egymást, Grecsóban nincs semmi szépítkezős-divatos-receptes, az irodalmi sarkot veszi birtokba néha-néha, sajnos, nem olyan gyakran, mint szeretném, meg vezetőszerkesztő, meg ilyesmi. Határozottan kimagaslik a többiek közül, talán mert ő valóban író - irodalmár. Az újságíró is képes jót-szépet írni, egyértelmű, de Grecsó ezt azzal fűszerezi meg, amit én irodalomnak nevezek. Tipikusan magyar, humoros, emberi, érdekes, izgalmas, eredeti, néhol misztikus, néhol abszurd, néhol erotikus regényt alkotott, szerethető, útját kereső főhőssel, ismerős problémákkal, küzdelmekkel. A nyelvezete pedig egyszerűen gyönyörűséges.
