csibike blogja

Ma fúrni fogunk, ő, aki férfim meg én, kivételesen mi fogunk fúrni és mi leszünk a vérgenya "Bazmeg, mi a faszért kell fúrni hajnalban???" szomszédok, ő, aki férfim meg én, a fúrógép-fal-könyvespolc mágikus triászának szenteljük magunkat, a könyveim már depressziósak dobozba zárva, ágyneműtartóba szuszakolva, ide-oda elsüllyesztve, kikívánkoznak, na. Ma fúrni fogunk, ő, aki férfim meg én, szombaton délig lehet, kilenctől-tíztől, bár néhány pöcsfej szerint a hajnal fél hat már kilenc-tíznek számít, mi azért inkább elegánsan-ráérősen reggeli után - reggeli szex, reggeli, reggeli szex után. (Most látom, tökidétlen szó a reggeli.) A fúrónk nem kispályás példány, ezért úgy fúrunk, hogy ő, aki férfim fúr, megfeszülő izmokkal, verítékező homlokkal, én meg fülemre szorított kezekkel drukkolok neki a lakás legeldugottabb sarkában, ahol talán kevésbé érzem a korpuszomba vágó fájdalmas frekvenciákat, szóval, ha kilazult a fogtömésed, papagájod heveny tollhullatásba kezdett, a rántott húsról meg lemállik a panír - mi voltunk, ő, aki férfim, meg én, fúrtunk, szombaton, délelőtt. Remélem, a virágaimon pöffeszkedő tetvek sem bírják a kiképzést és fehér zászlót lengetve önként lemondanak.

P.S.: Ő, aki férfim egyébként istenien fúr. Nálunk nincs ferde akasztó, lejtő tükör, csálé lámpa - áhítattal nézek fel rá, erre eddig egy pasim se volt képes. 

A tegnapi nap margójára: Bazmeg, kiestek a portugálok, bazmeg.

P.S.: Keretes szerkezet, csak szólok. A Hello Kitty-s focilabdámnak meg lőttek, annak is. Vigasztalhatatlan vagyok.

Első lecsóm idén, igen csúnyán betoltam az arcomba. Ha lecsó, képtelen vagyok ellenállni, ez nálam valami beteges izé lehet. Megjegyzem, a lecsópöttyök holtidétlenül néznek ki a hófehér nadrágomon, a főzés közben hasbőrömön landoló forró paprikafecni sem túl vicces, pláne, ha utána a hófehér nadrágomra csúszik. A lecsó egyébként kur veszettül finom lett, rizzsel, kolbásszal, erőspaprikával. Mondjuk, ez utóbbi és a parányi csilipor miatt egy ideig nem smároltunk egymással, ő, aki férfim, meg én. Megmástsenemcsináltunk - csak kapkodtuk a levegőt, vöröslő fejjel.

P.S.: A vaku a bűnös, élőben sokkal szebb színe van a cuccnak. 

Veszélyes, ha hosszú órákra összezárnak három nőt: Vidéki haknizásunk közepette pölö csoportosítottuk exeinket. Meg röhögtünk, nem keveset. Rajtuk is, naná. Ímé, a kollektív bölcsesség gyümölcse:

ex, aki igaz barát: Mindent megbeszélhetsz vele a cipővásárlástól kezdve a trendi fogyitipppeken át a legújabb pasid farokméretéig. Örül a sikereidnek, ha átbaltáznak, megvigasztal, ha berúgsz, meghánytat, ha folyik az orrod, felajánlja a zsepijét, szóval, ritka, mint a szolizó bantu néger. Előfordulhat, hogy néha-néha szexvágányra terelitek barátságotok vígan pöfögő mozdonyát, mert az jó, megnyugtató, biztonságos - kár, hogy élni már nem tudnátok egymással.
ex, aki megbízható szexpartner: Cirka egymás agyára mentek vagy épp ellenkezőleg, ha bizonyos témákat nem forszíroztok, egész jól megvagytok, de mindketten tudjátok, valami igen komoly hiányzik, a kapcsolat, mint olyan nem működik, az a bizonyos szikra kizárólag az ágyban pattog, szexelni jártok össze, viszonylag rendszeresen, kapaszkodsz belé, te sem tudod, miért, talán megszokásból, ő meg elfogadja, mert miért ne.
ex, aki egyszer volt: Egyéjszakás kaland vagy halálosan unalmas, három-hétig-kínkeservesen-elviselem típusú pasi, eleve bele se kellett volna kezdeni, de hát a szükség és a pillanatnyi kétségbeesés sok hülyeségre ráveszi az ember AB normál lányát. Az egyszer volt férjek is ebbe a körbe tartoznak: Akármi is lehetett volna, mégsem lett semmi - ok az van, dögivel, győzd összeszedni.
ex, aki később holtmiglan-holtodiglan: Akkoriban valahogy nem érezted, hogy csak vele, senki mással, évekkel később viszont igen, mert hiába jöttek-mentek mások, őt nem lehetett elfelejteni, neki is akadt ez meg az, pótlék, valójában mindig is egymásra vártatok. Hepiend, naná.
ex, aki fullcsalódás: Rózsaszín ködben helyre kis királyfi, mintha kedves, értelmes, humoros lenne, ágyban is egész jó, állítólag szeret, aztán mégis lapát a vége - héfőn még imád, kedden már ádijosz, bébi. Perverz kettősségben él: Soha nem vallaná be, hogy hazudott neked, viszont ha el mered felejteni és nem vágod fel az ereidet miatta, besértődik.
ex, aki látszatnagyő: Azt hiszed, életed értelme és egyetlen szerelme, soha senki nem érhet a nyomába, évekig emészted magad miatta, ha csettintene, rohannál a karjaiba, szerencséd, hogy tudomást sem vesz rólad.
ex, aki terrorkan: Telepszik-korlátoz, féltékeny, minden mozdulatodat ellenőrzi, néha megüt, így ad nyomatékot imádatának, nehezen szabadulsz tőle, fenyeget, hogy úgyis megtalállak és tönkreteszlek, ribanc, másik városba költözöl és hónapkig alig mersz kimenni az utcára.

Nekem "fullcsalódás" és "egyszer volt" exek jutottak, ez van, nehezen tanultam. Mondjuk, a nő-férfi igaz barátságában amúgy sem hiszek.

Tősgyökeres betonpatkányként igen meglepődtem a balkonnövényeim szárára-szirmára tapadó kicsi barna izék láttán, tuti nem alapfelszerelés, emlékeznék rájuk a kertészetből, mostanában verhettek tanyát. Először azt hittem, virágmagok vagy ilyesmi, de aztán megmozdultak, így elvetettem a gondolatot és tanácsot kértem ő, aki férfimtől, kertes házból származódik, ergo masszív dzsungelharcos, naprakésznek kell lennie kicsi barna mocorgó izékből. Ő, aki férfim tetűként azonosította a parányi alieneket, én meg finoman és nőiesen megrettentem. Tetűk? A virágaimon? És mégis, hogy a rákba képzelik? És ki adott nekik engedélyt? És hogy a picsbe szedem le őket a megbecstelenített zöldekről? Ő, aki férfim tanácstalanul vállat vont, ennyire masszívan azért nem dzsungelharcos, szed hóvirágot, lop orgonát, tép kutyatejet, tetűpárbajba azonban még nem bonyolódott. Mindenféleképpen biomegoldást akartam találni a parazita dögök eltávolítására, ezért felhívtam anyut, aki anno kertésznek készült és a növények nagy barátja és rendületlenül bízik bennem: Újabb adag sansaverát kaptam tőle, az első kört ugyanis sikerült kinyírnom, érted, a sansaverát. Anyu szerint dohánylével kell lemosnom a té, mint tetves növényeket, ráadásul a halálos nedű elkészítése állatmód egyszerű: Befőttesüvegbe vizet enged, néhány csikket beleáztat, tetűzuhanyt megindít. Az ötlet elég bizarr, még barátkozom vele. Nem az zavar, hogy a módszernek köbö annyi köze van a biohoz, mint pillanatragasztónak a síkosítóhoz, a befőttesüveggel sincs gondom, az uborkás félig van, semmi perc alatt bezabálom a maradékot, viszont lévén markáns nemdohányos, honnan a rákból varázsolok cigimaradványokat?

P.S.: Ha reggel a Blahán csinos, szolidan sminkelt, vasalt blúzban, szoknyában, magassarkúban hajlongó nőt láttok a négyeshatossínek között - nos, az én vagyok, csibike, a dekkvadász.

Ebédnél a nyári szabikról cseverésztünk, kiderült, a többiek irány hegy, barlang, túlélőtúra, önkénteskedés, csak én vagyok olyan csoffadék, hogy vízpartos, napfényes, ejtőzéses-ellazulós nyaralásra fáj a fogam. Úgy látszik, nem trendi, de vállalom.  

Extrém módon elbaltázott az a hétfő, amikor a reggeli félkómából arra rebbenek fel, hogy nincs rajtam bugyi a láthatatlan takarítóbrigád a pénteki hűtősuvickolás közepette a mosogatóra toszta ki szemünk fényét, a kókadt délutánokat megédesítő jégkrémet, vaníliás és csokis és családi - és ott is hagyta. Igen, megolvadt-megrohadt a többgombócnyi nyalat. Perpill azon merengek, vajh mi a retkes rákért nem lehetett visszapakolni a mélyhűtőbe? Kiveszem, kitakarítom, visszateszem. Kiba egyszerű és logikus, nem? Költői, ne válaszolj, inkább adj egy kardot. Nem, nem nekem - a takarítócsókának lesz, ajándék, beledőlni, önként és dalolva, bár nem ígérem, hogy nem segítek rá.

Fene gondolta, hogy valaki az "albínó padlizsán" keresőkifejezéssel bukkan a blogomra, ráadásul elsőnek dobódik fel. Nagggyon perverz.

Ahogy itt a lengyeleknek drukkolván kapaszkodtam vadiúj vörösboros pohárkámba, najó, igazából kólás, de én bort szlapálok belőle és jólesik, hirtelen megcsapott az aha-élmény: A nőcis mélybordó körömlakkom tökéletesen passzol a pohárban figyelő vörösborhoz. Igényes spiné lettem, b+, még a borommal is harmonizálok.

A foci EB-s üvegpoharam mintája egyébként tökjó recés, nyalogatom vagy húsz perce.

Lábjegyzet az előző posthoz:
Lehet, meglepő, bár a blogom alapján talán mégsem annyira: Mindezek ellenére nem vagyok lelkisérült, megkeseredett, depressziós, hímgyűlölő, paranoiás-félénk, emberkerülő. Megalázó pillanatok, kellemetlen emlékek, de az elmúlt harminc évemben csak percek, feldolgozható történések, mert egyik sem fajult erőszakká, szerencsére - felületes karcolások, nem húsba vágó sebek. Sokat merengtem azon, mi segít/ett a belső egyensúlyom kialakításában, megtartásában, nem csak itt, életem egyéb léleknyomorító szakaszaiban is, és arra jutottam, hogy az életöröm, a humor, az irónia és a dac a legkedvesebb fegyverem. A dolgokhoz többféleképpen lehet hozzáállni, én ezt az utat választottam, ők az állandó kísérőim, kipróbált-bevált mankóim. Hordok rövid szoknyát, szeretem a kellemes-elegáns bókokat, bikiniben strandolok, viszonylag sok pasim volt, nem egyszer regisztráltam társkeresőn, odavagyok a szexért, ha akarnám, az ujjam köré csavarnám bármelyik hímneműt, érdekel a férfi, mint olyan és még sorolhatnám. Szóval, élvezem, hogy kívül-belül nő vagyok, élvezem a nőiségemet, élvezem a nőiességemet - az lenne a legnagyobb büntetés, ha valaha pasiként születnék újjá.

P.S.: Létezik egy gyógymasszőrpasi, akiről csodát regélnek, az én hátam-derekam meg csodára vár, arra is. Öngyógyító terápiám akkor lesz igazán sikeres, ha két és fél év után újra hímmasszőr kezei alá merek feküdni. A telefonszámát már elkértem.