A másik Boleyn lány hétszáz oldalnál is több, ergo egyrészt a sok-sok betű miatt komoly boldogságraktár a magamfajta könyvbuzi számára, másrészt csacsogásmentes órák örök garanciája, ezért ő, aki férfim soha nem lehet elég hálás, harmadrészt kiváló súlyzó karizomgyakorlatokhoz: ágyra dől, hátára fekszik, kispárnát feje alá gyűr, könyv bal kézzel felemel, megtart és olvas, tíz perc után váltás jobb kézre - kezdő könyvfitnessezők két kézzel is foghatják. Ha cirka kétszáz oldallal kevesebbet ír Philippa Gregory, az izomerősítés majdnemháborítatlansága mellett már-már feszes és dinamikus lenne a regény, így viszont egy idő után szájbarágás és rétestészta jellege van az egésznek, a könyv második felében több mozzanat és információ ismétlődik, új és érdekes momentumokkal csak ritkán gazdagodik a történet. Történész-történelem tanár énemnek tetszett, hogy P. Gregory érezhetően beleásta magát VIII. Henrik korába és ez a kutatómunka visszaköszön a regényben is, olyannyira, hogy pölö szóbeli érettségin a megfelelő tételnél simán be lehet gyűjteni néhány jó pontot a könyvből szerzett ismeretekkel. A másik Boleyn lány romantikus történet, maximálisan az, ha valaki nem jártas a történelemben, tövig rághatja a körmét izgalmában, nálam ez a katarzis elmaradt, foglalkozási ártalomnak is nevezhető okokból, egy-egy helyen pedig kimondottan unatkoztam. Néhány ponton sablonosnak éreztem a könyvet, túl egyszerű és felületes megoldásokkal operál, néhol meg szirupos és koridegen párbeszédekbe botlottam, de ez az én egyéni szocproblémám. (Mentem volna inkább tesitanárnak, ja.)
A filmre nagyon kíváncsi voltam, meg is néztem még a könyv előtt és jól tettem, hogy ezt a sorrendet választottam, megspóroltam magamnak egy orbitális pofáraesést. Hiába imádom a kosztümös filmeket, ez most nagyon keveset adott, mind eseményben-mozgalmasságban, mind színészi játékban lagymatag. A hangzatos filmdrámától messze van, a regényhez képest vérszegény a filmes sztori és durván egysíkú, a ruhák azonban szépek. A piszkosul jóképű Eric Bana nem hajaz VIII. Henrikre, pláne akkor nem, ha Hans Holbein képére gondolok, ráadásul a rendezőt a regényből kizárólag a farokfixált angol király szerepe fogta meg, Henrik történelmi jelentősége kicsit sem érdekelte. A két Boleyn lány, Scarlett Johansson és Natalie Portman tiniként ezerszer jobb játékot produkált, ebben a filmben tehetségük töredékére sem volt szükség, mert az alkotók (?) pont az izgalmas jellemvonásokat hagyták ki a filmből, a szövegről nem is beszélve. Kristin Scott Thomas viszont meggyőző most is, bár a könyvben teljesen más karaktert írt neki P. Gregory, ennyit a rendezői szabadságról, újfent. (K. S. C. A Suttogóban is S. J. anyját játszotta, micsoda véletlen, ja, meg S. J. ott is olyan kis bárgyún nézett, mint ebben a filmben.) Klasszisokkal jobb mozit lehetett volna forgatni a könyvből, nem tudom, min múlik az ilyesmi, csak van pénz szakértőre-kutatásra, lehet konzultálni az írónővel is, meg létezik olyasmi, hogy igényesség.
Egy nézést és egy olvasást megér A másik Boleyn lány - történelemhez nem értőknek akár többet is, úgy biztos teljesen más. (Ilyenkor azért sajnálom, hogy én ebből a teljesen másból mindig kimaradok. Mégis tesitanárnak kellett volna mennem, picsbe.)