(#237)
Na, amíg kipihenem a pihenést, addig ímé, egy kis meg- és átrágnivaló... Egyébként igaz.
''.. hely és világosság nem a világ valóságának magunkból való kitakarítása révén támad bennünk (..), hanem a hétköznapi világon átvezető, szenvedésekkel, vagyis tanulással kikövezett életúton. Ha figyelmesen haladunk rajta, mindennek a helyét megleljük. Helyet bennünk a rend teremt. Rendnek azt nevezem, amiben mindennek megvan a maga helye. A rend tér, a felismert valóság tere. Akiben rend van, annak a lelkében egyre több a hely. (..)
Énedet nem eldobnod kell, hanem megismerned.
Átvilágítanod: világossá tenned. A világnak kell benne rendben lenni. (..)
Amitől szenvedünk, mi magunk vagyunk. Ami kint van, az van bent is, tudod. Önmagad felszámolása (..) nem is lehetséges, de nem is kívánatos. Csoda vagy. A csoda az, hogy vagy. A kérdés az, kit veszel még észre, kinek a létezését veszed tudomásul a magadén kívül. S mi minden következik abból. Az a tengernyi tennivaló elvégezhető-e egyáltalán, ha nem örök játékként felfogott folyamatos rendcsinálásnak tekinted az életedet? (..)
Rám van szükség, de úgy, hogy annak, aki még nem találta meg magát, tehát nincs a helyén, következésképpen akadályt képez - ő mások számára is teher és kín, nem csupán önmagának -, helyet teremtsek. Ez akkor lehetséges, ha nő bennem a rend. Nem tőle várom a megigazulást. Nekem kell összehúzni magamat. De nem ám úgy, hogy becsukódom.
Akinek hely van a lelkében, az nyitott. Áttetsző. Attól, hogy ami benne van, az annyira a helyén van, annyira rendben van, hogy már nem akadály. Tehát nem látszik. (..) oly mértékben azonos önmagával, hogy már nincs útjában senkinek. Mint a levegő. Nem mondhatod, hogy nincs, ámbár nemcsak hogy nem látod, de még azt, hogy van, sem tudod, amíg van levegőd. (..)
Aki nincs többé útban, az mások számára úttá lesz. Hely, létezési forma, tér, lehetőség, szükséges a léthez. Ám ahhoz, hogy idáig emelkedjek, el sem kerülhetem az önmagammal, mint akadállyal való találkozást (.. ).
A levegő lehetősége is akkor született, amikor az elképzelhető legkisebb pont felrobbant.
És univerzummá vált.''
(Kornis Mihály: Az üresség csábítása)
.
