(#344)
Eddigi tollaséletem során már többször rá kellett döbbennem: hős vagyok. Tegnap is ez történt. Az események ezután mindig felgyorsulnak:
1. Csirke szolidan belelkesedik azon a tényen, hogy hős.
2. Csirke rövid gondolkodási idő után rendkívül alaposan definiálja a hős fogalmát: sárga, tollas-pihés, péklapátos, csipog, nagy küzdelmen van túl, jutalmat érdemel.
3. Csirke lemegy alfábaésbétábaésgammába, hogy megvilágosodjon, vajh mivel is jutalmazódik egy hős.
4. Csirke - mielőtt elhatárolódik önmagától és főleg nagy fenekétől - felcsillanó szemekkel konstatálja, hogy egy hős csirkének bezony süti dukál.
5. Csirke lemegy omegába is, hogy útmutatást kapjon, vajh hány sütit is érdemel egy igazi gigamegahiperszupertutihős csirke.
6. Csirke feszült koncentrációval hagyja beszivárogni a lelkében (ok, gyomrában) rezgő infókat, így arra a megállapításra jut, hogy no piticsikken, no sütilimit, amennyi pöttynyi bendőcskéjébe belefér - haddszóóójjjoooon.
7. Csirke szélsebesen bezúz egy sütizőbe.
8. Csirke heves nyálelválasztás közepette nagy nehezen kiválaszt 1-2-3-4 jóképű sütit.
9. Csirke otthon nosztalgiázva elmorzsol néhány könnycseppet szemije sarkában - mindegyik süti úúúúúúgy rimánkodott, hogy vigye haza...
10. Csirke egyik ritka pillanatát éli: nem beszél - elmélyülten sütitájmol.
P.S.: Ehhe, fotózáskor a kókuszgolyó már a pociban sasolt. Én kérek elnézést.
.
