(#464)

Janikovszky Éva: Köszöntések

Valaha, gyerekkoromban (ez a harmincas évekre esett) úgy üdvözöltük egymást: szerbusz. Nem szervusz, ami felnőttes, távolságot tartó formula volt, szinte kívánkozott utána a kérlekalássan, hanem szerbusz. (...)
Aztán jött a szevasz. A mai ötven-hatvan körüliek néha még használják. (...) Hogy mikor csapott át sziába, arra nem emlékszem pontosan, de akkor már dolgoztam. A szia egyeduralma szinte töretlen volt, egészen a nyolcvanas évekig. Csak annyiban módosult, hogy idővel egy szia kevésnek bizonyult, s kettő lett belőle: szia-szia! (...)
Az egymással magázódok körében (számuk egyre csökkent) a nyolcvanas évek közepén kapott lábra – hú, de szép képzavar! – egy új köszöntési forma: a Csók! Gondolom a kezét csókolom, kezicsókolom, csókolom folyamat végtermékeként.
Fura módon ez a Csók! Korántsem utalt olyan bizalmas kapcsolatra, mint a szerbusz, a szevasz vagy a szia. Nőismerősüket magázó férfiak körében vált közkedveltté, de illett hozzátenni a hölgy keresztnevét: Csók, Emmike! De köszöntötték egymást ekképpen magázódó hölgyek is. Például az ABC pénztáros-törzsvevő relációban nagyon is helyénvalónak bizonyult a Csók, Katika, Csók, Gizike!
Aztán ez a sosem forró Csók sok kis puszivá lágyult. Puszi-puszi! Sőt: szia-mia, puszi-muszi.
A komoly felnőttek még puszikat szórtak szerteszét, amikor a fiatalok egyszer csak újítottak. Beköszöntött a Helló! Új korszakot nyitott, lesöpört mindent. Kapituláltunk. Ha Helló, hát Helló. (...)
Amire mostanában figyeltem fel, az a búcsúzási formulában bekövetkezett változás. Mert ennek is megvolt a maga történelmi folyamata (hát akkor szevasz, viszlát, csao, bye-bye stb.) Most meg? Vigyázz magadra! Ezt hallom mindenkitől, aki közel áll hozzám. Ezzel búcsúznak: Vigyázz magadra! Persze ez nem fenyegetően hangzik, inkább féltés, aggodalom, szeretet hangolja borúsra.
Mi fenyeget engem? Hogyan vigyázzak magamra? Nincs válasz.
Pedig ezek tudnak valamit.

P.S.: Az első csókolom nagyjából tinipubertáskamasz korom legérzékenyebb periódusában, 16 évesen talált meg. Övön aluli ütésként ért. Hogy még teljesebb legyen a K.O., a földszint 2-esben lakó copfos kislány köszönt előre - nekem. Alig múlt 10. Emlékszem, a döbbenettől csak egy laza sziára futotta. Csókolom? Nekem? Naneeeemáááárrr. Elhatároztam, ha legközelebb találkozunk, szólok neki, hogy nyugodtan tegezheti a nénit. A n-é-n-i-t??? Bazz, te is hamar megöregedtél. Identitászavaros állapotomban végül csendben maradtam.
Manapság korosabb férfiak csókolomozása hoz zavarba. Tudom, hogy udvariasságból, de mégis. Olyan érzésem van ilyenkor, mintha 80 éves Maris néni lennék, helyre kis fejkendővel. A János meg köszönne nekem nagy udvariasan, és csak percek kérdése lenne, hogy mikor kezdünk el beszélgetni az idei termésről és Jánoskám reumájáról.
Jahhh, ami az elköszönést illeti: A „sziamizu” és a „szióka” ősellenségem. A „hali”, „cső” és „csá”, illetve ezek kombinálása szintén bicskanyitogató. A "Vigyázz magadra!" esetében pedig sokszor Janikovszky kérdései merülnek fel bennem...