(#528)
Általános iskolai osztálytársaimnak nemrég babája született. Cirka 16-17 éve vannak együtt, több hónapnyi-évnyi mosolyszünet nélkül, ergo nonstop. Amikor utoljára láttam őket, úgy tűnt, boldogok. (Mármint a szó közkedvelt értelmében. A „boldogság" az én egyéni értelmezésemben teljesen mást jelent - ráadásul nagyfokú őszinteség szükségeltetik hozzá.) Bevallom, ambivalensen viszonyulok az ilyen típusú kapcsolatokhoz: Valahol becsülöm azt, hogy két ember hosszú éveken át kitart egymás mellett jóban-rosszban, ugyanakkor pöttyet sajnálom is őket. Egy biztos: Nem lennék a helyükben. Soha.