(#615)

Nem túl sűrűn jön rám a galuskaszaggathatnék, de évente kétszer azon ritka pillanatokban, amikor fésztufész ott állunk ketten, én meg a galuskaszaggathatnék, megszeppenve állapítom meg, hogy nincs galuskaszaggató bizbaszom: se az a merőleges bizgettyű, se az a lyukacsos vízszintes bizémizé. A tavaszi galuskaszaggathatnék kénytelen volt fülét-farkát behúzva elsunnyogni, miután morcosan ráförmedtem, hogy „Niiiincs galuskaszaggató herkentyűm, bammeg!”, ergo tavasszal no szaggatás, no galuska. Ennyiben maradtunk – őszig. Nemrég megint megkörnyékezett a galuskaszaggathatnék. Sunyi volt, lássuk be: Kivárt egészen addig, amíg már nem tudtam elhajtani őkegyelmét, annyira ácsingóztam rá. A galuskaszaggathatnék kínzó vágyától hajtva lementem a boltba és vettem galuskaszaggató cuccost körbenéztem a konyhában, vajh mivel tudnék helyre kis galuskákat szaggatni. Ímé, a megoldás: Krumplitörőn áttütymörögtem a masszát. Fakanállal. Jelzem: Igazán megrémít kreativitásom mértéke. Ezt még én sem néztem ki magamból.

P.S.: Most már csak a citromfacsarhatnékkal kellene megküzdenem - szívesen lemondanék a szememben landoló 2 dl citromléről… és három-négy magról. A búvárszemüveg nem olyan jó megoldás.