Eszméletlen hideg volt a buszmegállóban, már a második percben azon filóztam, hogy hagyom a picsbe a koncertet, ráadásul legnagyobb sajnálatomra combfix helyett harisnyanadrágot kellett húznom – az ősellenség ott csúszott le, ahol tudott, huzigáltam metróban, kihalt utcán, aluljáróban, egészen addig, míg rá nem jöttem, hogyha kinyomom a hasamat, faszán megtartom, izomból, hehe, pedig nekem olyanom nincs is. Egész jól eltipegtem a csizmámban, ami tulajdonképpen varázscsizma, ugyanis feltűnően gyakran engedtek maguk elé a pasik: Vagy azt lesték, hogy riszálom a seggem járás közben, ez a csizma átka, de dolgozom a kiküszöbölésén, vagy abban reménykedtek, hogyha eltaknyolok, nem őket gyűröm magam alá. Besh o drom fantasztikus élőben is, annyira elvarázsoltak, hogy Bangó Margit és leánykája, Bangó „Pinkybébibálnának öltözött” Mária vendégszereplését is megbocsátottam nekik. Egy dolog zavart a fenomenális két óra alatt: Több száz emberkéből csak én izegtem-mozogtam a zenére, azaz széktáncoltam, mások sznob módra fapofával ülték végig az estet, ja, meg volt egy pöcsfej mellettem, az az állatfajta, aki kizárólag azért jár koncertre, mert trendi, de az élménnyel nem lesz gazdagabb.

P.S.: Valaki tanítson meg úgy fütyülni, hogy a számban van két ujjam. Vagy három. A technikai részletekkel nem vagyok tisztában. (Nem röhög.)