Miközben a dokira várakoztam, két órán át, hehe, elmerengtem azon, bezony, nekem is volt olyan becenevem, aminek hallatán szűkölve böködtem anyut, inkább egyszerűen csak mutasson rám, ha mondanivalója van, a hangos verbális kommunikációt mellőzze, különben maradandó lelki sérüléseket szenvedek. A Picurral nem volt semmi gondom, anyai nagypapámtól kaptam, egyhetvennel születtem, még jogosnak is tűnt, ráadásul aranyos Pom Pom-os bizgentyűket kaptam nagyobbacska koromban, pölö kulcstartót, nyakláncot, radírt. A Cinit, Cinikét és Culát apai nagypapám találta ki, főleg az utóbbit rühelltem, olyan dromedár állatnak éreztem magam tőle. Tinipubertáskamasz korom mélyrepülése anyuhoz köthető, mármint ami a becenevet illeti: Képes volt Cuninak hívni egy időben, hiába tiltakoztam, itt-ott kiszaladt a száján, társaságban is, naná, a mai napig nem tudom, hogy jutott eszébe. (Nem, a pina sem lett volna jobb.) Szerencsére nem tartott sokáig pszichés kínzásom, szüleim egyöntetűen megszavazták nekem a Macska/Macsi becenevet – szeretek lustálkodni, na, meg állítólag a szemem is csipás macskás. Öcsém viszont külön utakon járt: Egy filmben az anya Malackának szólította a kislányát, tesóm kapva kapott az alkalmon, így lettem neki Malacka, pedig nem is vettem minden szart a számba. Bosszúból összcsaládi becenevén Dugónak szólítottam. Nem szexuális teljesítménye miatt kapta ezt a nevet, egyszerűen pöttöm és kövér volt sokáig – amíg le nem smárolt valami bamba békakirálylányt és magas, jóképű öcsivé nem változott. Amikor elkezdtem csetelni/blogolni, magától értetődött, hogy csibike leszek, így c-vel, mert sokat csipogok, azaz beszélek-beszélgetek. Hallgatni is tudok, persze, nem is akárhogy, de nálam a beszéd a default, ha csendben vagyok, az gyanús. A csibikének rengeteg verziója született blogos berkekben az elmúlt három évben, csibi, csirke, csirek, csikken, csibés, csibészke, csibefasírt, tollas, tollaska, tollcsomó, tollseprű, pipi sötöbö, attól függően, nektek ippeg mi jutott eszetekbe. A tollasrettenet saját találmányom, mert van önkritikám, hihi. Exeimtől rengeteg becenevet kaptam, még nem filóztam el azon, miért, biztos van valami oka. Az tuti, hogy a cicázást soha nem tűrtem, mert az nem olyan, mint a macskázás. A cica olyan kis puha, gyámoltalan, nyálas jószág, én meg inkább vad, szeleburdi, veszélyes macska vagyok, meg kéjenc is. (Csirke, aki lélekben macska, vagy fordítva, erre tuti ráharapna egy pszichiáter.) Ő, aki férfim fix beceneveket használ, kettőt, ezek személyesek, simogatóak, imádom hallani őket.

Ha jobban belegondolok, kizárólag a melóhelyen szólítanak a nevemen – pedig már egész megszerettem.

P.S.: Eszembe jutott, hogy Fokhagyma Gizinek is becéztek - még gyerekként, kisebb kaliberű seggel.