Bár firkálgatásra és álmodozásra készültem, a tegnapi előadás negyvenhétésfél perce alatt a szememmel foglaltam el magam: Hevesen forgattam ide-oda, pislogtam-bandzsítottam, rendületlenül dörzsöltem, néztem átlósan és cikkcakkban, hol az egyiket takartam el a tenyeremmel, hol a másikat, közben a kontaktlencsémet majdnem feltornáztam az agyamba, de csak nem lett élesebb a vászonra kivetített kép, pánikba is estem és rögtön arra gondoltam, úristen, mindjárt megvakulok, ha mégsem, holnap húzok a szemészetre, és új lencsét követelek. Az előadás végén a főfickó mellékesen megemlítette, hogy bocs, szar a projektor, egyszerűen nem lehetett élesebbre állítani, szóval, bocsbocsbocs a homályos képért. Fákkkk.  

P.S.: A szeánsz után őfőfickósága odajött hozzám, megdicsérte a leghátsó sorban bemutatott magánszámomat, és vigyorogva közölte, igen jól szórakozott, állítólag vicces pofákat vágtam. 'nyád. Én meg majdnem kioperáltam miattad a látószervemet, bzmg.