Ööö... hát... izé... Voltam olyan naiv és azt hittem, az Ulpius garancia a színvonalas könyvre, pedig ha megtartom a három lépés távolságot, csak úgy, finoman és nőiesen, nem esek pofára. Karafiáth Orsolya krimije vicc, bazirossz vicc. Sajnos. A Maffia-klubnak cirka annyi köze van a krimihez, mint elszánt vegetáriánusnak a disznótorhoz. Csak azért, mert a fejezetek elejére Agatha Christie idézeteket biggyesztünk, még nem születik izgalmas, vérbeli krimi, az is bugyuta ötlet, hogy Ágotának - Agatha, érted - nevezzük el főhősnőnket. Karafiáth tizenkét nőtípusa harmatgyenge, hiába igyekezett, élettelenek, egyikben-másikban ugyan pislákol néminemű egyéniségkezdemény, valójában azért ez is inkább fekete-fehér skatulya. Az egy szem antialfahímhez, Lajoshoz fűződő ilyen-olyan kapcsolatuk levelekben, novellákban, naplókban való megörökítése nem lenne rossz ötlet, de valahogy sablonos, vérszegény a legtöbb. Attól meg eleve a hideg ráz, hogy egy nagy létszámú női baráti társaság sok-sok tagja annyira hülye picsa, hogy ugyanannak a hímnek teszi szét a lábát - zoknipróba, óóójeee. Ja, és halálosan bele is szeretnek.
Összességében kínos és nevetséges az egész, olyan érzésem van, mintha Karafiáth egy rosszabb délutánján úgy gondolta volna, nem tart semeddig kurvajó krimit írni, kirázom a kisujjamból, naná, tartalom, minőség nem kell mögé, minek, firkálok valamit, oszt kész. Szerény véleményem szerint hiába olvas valaki kilószámra Agatha Christie könyveket, attól még nem fog tudni krimit írni, ehhez valami plusz kell, ami Karafiáth Orsolyában perpill nincs meg. A legjobban azért dühít ez a bénázás, mert Karafiáth egyébként jól, humorosan, okosan ír, a tehetségét itt is megcsillogtatja, kár, hogy tompán és nyomokban. Lajos leveleit és a "Szent Dóra" c. fejezetet érdemes elolvasni, csak hogy lásd, mire lenne képes K.O.