Pelenkás megasztárok

A dalos pacsirták hivatalos őszi menedékhelyeként funkcionáló Megasztár c. össznépi szórakoztató műsor sem kerülhette el a végzetét, ahogy ez az ilyen és ehhez hasonló tehetségkutatók esetében lenni szokott, erről is lehúztak még egy bőrt. A negyediket. Gondolom, a legnagyobb örömmel, hiszen a „panem et circenses" örökzöld, mindig is az volt, igaz, olybá tűnik, mintha piciny hazánkban inkább a „circenses" dominálna.  

A készítők új zsűrivel és új feltételekkel örvendeztették meg a nagyérdeműt, főleg a korhatár kitolása aratott osztatlan sikert, özönlött is a nép a vidéki és a fővárosi válogatókra. A felső korhatárt eltörölték, az alsót tizenkét évben szabták meg, így nem csoda, ha országunk apraja-nagyja olthatatlan vágyat érzett arra, hogy végre megmérettesse magát, megcsodáltassa torkának eddig valamilyen okból kifolyólag még nem azonosított, de szerinte feltétlenül ott rejtező kincsét. Az önjelölt sztárok között láttunk nyugdíjas Pista bácsikat, akik az „Egy cica, két cica, száz cica, jaj!"-t fütyörészik a kerti veteményes kapálgatása közben, láttunk pirospozsgás Mari néniket, akik az unokáknak dúdolnak altatót, láttunk monitorfüggő Petiket, akik a maguk csendes kocka módján suttogva hörgik a heavy metalt, láttunk széplányvagyok Katikat, akik szépek és… szépek és ennyi, láttunk félszegen vigyorgó emósgyerekeket, akik ezek szerint nem is igazi emósok. Szóval, jött sok boldog-boldogtalan, látott-énekelt és vesztett, mert az ugródeszkának van egy olyan kellemetlen tulajdonsága, hogy igen nagyot lehet róla zuhanni, sőt, pofán is csaphat, ha nem vigyázunk.

Félelmetes, idén mennyi bölcsődés-óvodás szabadult a Megasztárra. Nyilván azért tolták lejjebb a korhatárt, hogy minél többen jelentkezzenek, minél nagyobb körből szemezgethessék a tehetségeket és minél több adást ollózhassanak össze a válogatók kellemes, borzalmas, vidám vagy éppen kínos pillanataiból. Nem hiszem, illetve nem akarom elhinni, hogy bárki is komolyan gondolta volna, hogy egy 12-13 éves kamasz valóban alkalmas arra, hogy hitelesen, teljes átéléssel, könnybe lábadt szemmel énekelje a Bryan Adams-féle „Everything I do I do it for you" c. balladát vagy Mariah Carey-től a „Hero"-t. Azt sem tudom elképzelni, hogy bármelyik kiskamasz képes lenne kezelni és feldolgozni azt a munkamennyiséget, azt a stresszt, azt a kiszolgáltatottságot, ami egy esetleges „sztársággal" jár. Még ha valamelyikük aranyat is rejteget a torkában, életkorukból, érzelmi és értelmi intelligenciájuk szintjéből fakadóan nem alkalmasak az efféle megmérettetésekre. Azt már meg sem említem, mennyire idegenül és nevetségesen hat egy kamasz Christina Aguilera imitátor, aki a klipekből ellesett, szexinek hitt mozdulatokkal simít végig fejletlen gyerektestén, és olyan műhangokkal operál, amelyeket a milliószor meghallgatott számokból utánzott le.   

Itt folytatódik, ufff.