csibike blogja

Nagyon akartam, hogy Az ételkóstoló jó könyv legyen. Igazán. Maga a cím sokat ígért, ételkóstolás és középkor, hümmm, ebből szép dolgok sülhetnek ki, akár szó szerint, gondolatban fel is skicceltem a főbb vonalakat: ármány és cselszövés a 16. századi Itáliában, sok-sok szenvedéllyel és szerelemmel fűszerezve, egy kis pestis itt, egy kis inkvizíció ott, a háttérben fel-felbukkan Michelangelo és Tiziano, no meg a reneszánsz kaják tömkelegéről sem feledkeztem meg, ergo meglehetősen izgalmas képet sikerült összehozni, a fantáziámban mindenféleképpen. Sajnos csak ott.
Nem sok kellett ahhoz, hogy a hercegi ételkóstoló, Ugo di Fonte bőrébe bújt Peter Elbling könyvét ne olvassam végig. (Sejtem, a szerzőt az sem hatotta volna meg, ha a sarokba hajítom a könyvet, bár ez az opció kizárt, könyvet nem bántunk, agyhalál esetén sem.) Cirka annyira szenvedtem, mint Tolvaly Ferencnél: A Tibetben a lélek c. rétestésztán még csak-csak átrágtam magam, az El Camino - Az út viszont kifogott rajtam, képtelen voltam befejezni, ha választanom kellene, hogy a könyv vagy a 800 kilométeres zarándoklat Santiago de Compostelába, habozás nélkül ez utóbbit választanám, ami azért elég nagy szó egy csirkétől. Valószínűleg holtan esnék össze Szent Jakab sírjánál, esetleg már tíz kilométer után, mozdulatlan kis sárga tollcsomó a porban, ámen, de az úton legalább lenne esélyem némi szórakozásra, izgalomra, kalandra. Az ételkóstoló-t csak becsületből olvastam el, végig egy nyavalyás csavarra vártam, ami persze nem jött az utolsónak számító 352. oldalon sem, úgyhogy köbö akkorát csalódtam, mint a drótkefét szexualizáló felajzott sündisznó. Ami nincs: jól kitalált és még jobban megírt sztori, mélység, lendület, feszültség, érzelem, mondanivaló. Ami van: felesleges erőszak és mocsok és szenvedés, kuszaság, hevenyészve összetákolt karakterek, dögunalom. Egyedül az ételekről szóló részekben bukkantam némi fantáziára, ez nem sok, lássuk be. (Szeretem a történelem emberi részét, tanárként mindig is fontosnak tartottam, hogy ne csak évszámokról-eseményekről szóljon az óra, hanem magára az emberre is vessünk egy pillantást - mit evett-ivott, milyen ruhában járt, milyen körülmények között élt és még sorolhatnám. Persze, a negyvenöt perces iskolai keretek között erre egyáltalán nem vagy alig jut idő, mert ez valahogy nem fontos, pedig. Mindegy, majd a gyerekeimnek mesélek.) Zavart az is, hogy elég gyakran tesztelték csekély olasz szókincsemet. Az egy dolog, hogy nekem van német és angol és francia, plusz igen kevéske spanyol és olasz, na de mihez kezd az, aki csak a magyart bírja? Elvész az információ? Miért nem lehet egy nyamvadt lábjegyzetben lefordítani az idegen szavakat, mondatokat?
A borítóra azt firkálták a vicces bátor marketingesek, hogy a könyv olyan, mintha Umberto Eco, a Monty Python és Roberto Benigni együtt írta volna. Nos, jobban jársz, ha a borítót még a könyvesboltban szépen leszedeted a t. műről - elvárások nélkül talán könnyebben fogyasztható.