Van az úgy, hogy a férfi és t. nősténye andalog az utcán, kéz a kézben, száj a szájon, meghitt-romantikus hangulatban, tán még egyszerre is lépnek, de-jó-ne-künk, de-jó-ne-künk, de-jó-ne-künk kopogják a cipők, a nő viszont hirtelen megtorpan, megveti a lábát, kamionnal sem lehetne elvontatni a járda ama gyökerezős pontjáról, és csak néz, jobban mondva mered, levesestányérnyira tágult pupillával, remegő orrcimpákkal, mint a ló, ha vizet szimatol. A férfi először megijed, már-már átvált heves aggódásba, hogy t. nőstény nekiment egy oszlopnak éspervagy járókelőnek, különben miért vigyorogna ilyen bárgyún az asszony, nem szokása, bár ami őt illeti, semmiféle oszlopot éspervagy járókelőt nem érzékelt és nem azért, mert észrevétlenül ledózerolták szerencsétleneket, egyszerűen nem volt ilyesmi az útjukban és kész. Történt valami a nőjével, az fix. Mivel t. nőstény továbbra sem moccan, a férfi megpróbálja lekövetni, hová merült el asszonya szép szeme világa, mi az, mit kétes távolban keres... A lekövetést némileg megzavarja a tény, hogy a célszemély már nincs mellette, elszakadt kezétől-szájától, és igen, jól látja, bár inkább ne látná, t. nőstény rátapadt a kirakatra, olyan szupertechnikával, hogy abba a legvagányabb Pókember is belesápadna. "Jajj, de édes, jajj, de cuki, hát nem imádnivaló?", gügyögi az imádott nő, a hímet pedig leveri a víz, nehezen veszi a levegőt, hajzata lassan őszbe fordul, hiszen egyértelműen az ő csajából tör fel ez a szokásosnál magasabb frekvencián üzemelő, cukorbukor, tündibündi, mogyibogyi hang. Ez az a pillanat, amikor a férfi kínosan feszengeni kezd, legszívesebben letiplizne, meg is próbálja elcibálni és haladásra kényszeríteni az asszonyt, de t. nőstény mintha összenőtt volna a kirakattal, sőt, miután kislánykás hangon kitör belőle a "Nééézd, milyen aranyooooos!", határozott mozdulattal elkapja a kezét, ujjai vasmarokkal fonódnak rá, és a kirakathoz kényszeríti. A férfi számára egyértelmű, hogy az asszony kifordult önmagából, lélekben fájdalmas búcsút int az estére tervezett menüsornak, nem lesz ebből se mozi, se krumplistészta, se szex, t. nőstény meggárgyult, ez a nagy helyzet.
A nő nem érzékeli a hím összeomlását, áhítattal bámulja A Mütyürt. Édes, cuki, aranyos A Mütyür és ami a legjobb benne, beszél, mégpedig hozzá, igen, igen, igen, HOZZÁ, tisztán hallja, hogy vegyél meg, vegyél meg, vegyél meg, ezt csicsergi Az Édes, Cuki, Aranyos Mütyür. Mütyürke. Mütyüribütyüri. Persze a hím agya képtelen felmérni A Mütyür jelentőségét, látja rajta, teljesen haszontalan kis valaminek tartja, ehhh, férfiagy, képtelen felismerni Az Értéket. Mütyürnyelven sem értenek, pfff, bezzeg ő, ő perfekt mütyürnyelvből, hiába no, nőből van, még a kirakat vastag üvegén át is meghallja A Mütyür sürgető szavait. Ki ő, hogy ellenálljon és hátat fordítson és ne menjen be a boltba és ne vegye meg A Mütyürt és így durván mütyürlélekbe tiporjon? Na ugye.
T. nőstény pár perccel később éteri boldogsággal öleli magához A Mütyürt, Az Ő Mütyürkéjét, ott kucorodik a tenyerében a cukiság, te kis mütyür, te. Indulna, de erőst hiányérzete van, mintha egy hím mínuszban lenne. Bizonytalanul kémlel jobbra-balra, vajh hová lett a férfi, aztán amikor két kirakattal arrébb megleli, megkönnyebbülten elmosolyodik, benntartott levegőt kifúj, szívizmot ellazít és a hímhez sétál, megfogja a kezét, bújna hozzá, bocsánatkérően, hogy ennyire kibomlott önmagából, de nem tud, közöttük feszül a kirakat, t. férfi csak néz, jobban mondva mered, levesestányérnyira tágult pupillával, remegő orrcimpákkal, mint a ló, ha vizet szimatol. Teljes extázisban bámulja A Kütyüt - mert ő meg kütyünyelvből perfekt.
Figyelem! A történetben leírt események és a benne szereplő személyek nem a képzelet szüleményei, bármiféle egyezés valós eseményekkel és valós személyekkel... nos, simán előfordulhat.
P.S.: Ő, aki férfim ugyan jól titkolja, de kicsit ért mütyürnyelven. Ímé, háztartásunk legparányibb elefántja. Tőle. Nekem.
