Ha jól rémlik, anno az üzemorvosi vizsgálathoz kapott papírkámon kedvenc munkahelyem három tényezőt azonosított rám leselkedő veszélyforrásként: A hosszú-hosszú listából egyrészt kiválasztotta a stresszt, másrészt x-et pöttyentett a számítógéphasználathoz, illetve megjelölt még egy rizikófaktort, de azt perpill a feledés jótékony homálya fedi, ergo működik a tudatalattim, gondolván, jobb, ha inkább nem jut eszembe soha többé, ráérek később pánikolni és falba verni a fejemet, bár az fix, hogy nem becses személyem volt a vész, meg arra is határozottan emlékszem, hogy a vegyi anyagok rubrikát üresen hagyták, ami azért egyáltalán nem felel meg a valóságnak, hiszen D. eszméletlen büdös parfümjének köszönhetően minden egyes nap hatalmas méretű vegyi hatás ér, emiatt pedig folyamatos lelki, látó- és szaglószervi károsodás. D.-vel eddig harmonikusan alakult a kapcsolatunk, pölö húsvétra hatalmas nyuszicsokit kaptam tőle, aranyosan elcsevegtünk németül a magyar és a külföldi vajkrémekről, meg a kedvenc német sütijéből is megkínált, de van egy olyan érzésem, hogyha a jövőben (egészen konkrétan holnap) is ennyire bátran adagolja az illatosítóját, kénytelen leszek olyasfajta óvintézkedéseket foganatosítani, mint gázálarc, péklapát, buldózer. Tudom, hogy a márciusi télben nem izzad meg annyira az ember fia, mint az áprilisi nyárban, megértő vagyok, hogyne lennék az, de azt durva túlzásként élem meg, hogy fésztufész találkozásainkkor rögvest könnybe lábad a szemem, felmaródik az orrnyálkahártyám, parfümízű lesz a nyálam és kisebesedik a tüdőm, ilyenkor alig várom, hogy a szobámba érjek, feltépjem az ablakot és ideggyenge halként tátogva nagyokat szippantsak a szmogos friss levegőből. Nem lepne meg, ha a szépséges élénk narancsszínű korallvirágom is D. miatt fakult volna ki. Ma egyébként valamiért pikkeltek rám az istenek, mert eme tíz méterről és két szoba-két ajtó távolságból is érezhető gyilkos szagfelhő mellé azt is elintézték, hogy a női vécében nyitott ajtó mellett önfeledten fütyörésző és brunyáló szerelőruhás fickóval konfrontálódjak - mihelyt felocsúdtam a két másodpercig tartó sokkhatásból, elegáns jobblábfejmozdulattal (most mit szerénykedjek, egészen konkrétan olyan Cristiano Ronaldo-féle klassz kis pöccintéssel) rábasztoltam az ajtót, finoman és nőiesen jelezvén, hogy annak a nagy fehér, téglalap alakú, kilincses-záras bizbasznak funkciója is van, nem vécédísz. Ehhh, ideje veszélyességi pótlékot kérnem a főnökömtől.