(#393)

"Meg kell hallanunk a gyermek hangját, aki egykor mi voltunk, s aki még mindig itt él bennünk. Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat. És a sírását talán visszafojthatjuk, de a hangját nem némíthatjuk el.
Ez a gyermek még itt van. (...)
Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg.
Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi.
Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére - akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tűnik.
(...)
Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk. Ha nem veszítjük el a kapcsolatot ezzel a gyermekkel, az élettel sem veszítjük el a kapcsolatot."

/Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam/

.