Komolyan mondom, hős vagyok, bezony. Csirkehero énemet maximálisan igazolja az a tény, hogy ebben az évben egészen augusztusig szabi nélkül hajtottam azt a nyamvadt mókuskereket, és mert hősiességem nem ismer határokat, a sajátom mellett még két-három másik mókus kerekét is pörgettem, izomból, túlórában, mert kellett, és mert ha én nem, akkor más tuti nem, és akkor kis szívás helyett jön a bazinagy, én meg azt kizárólag a szexuális életemben csípem, egyébként szívesen lemondok róla. (Jó, a triplamókuskerék már lúzerségbe hajló csirkehősiesség, de ezt inkább most ne feszegessük.) Tavasszal ugyan három hétig haldokoltam, az első és a második héten hang nélkül, a harmadik héten már a javuló tendenciát jelentő, a teljes Rammstein-repertoárt felvonultató hörgéses suttogással, a totálkáros ágybandöglés azért nálam nem meríti ki a nyaralás-pihenés fogalmát, mint ahogy az összeköltözéssel töltött szabadnap sem, szóval, nagyon úgy néz ki, zombiállapotomnak és egyre gyakrabban bemutatott elgyengüléseimnek-ájulásaimnak megvolt az oka - kimerültem, túlhajszoltam magam, feléltem az összes tartalékomat. Csoda, hogy ezen megpróbáltatások ellenére is okos maradtam és szép, na meg vicces.
Iszonyú jó úgy nyaralni, hogy nem számolom a napokat, nem nézem az órát, nem hétszer 24 óra a szabadság, hanem hetekig élek valamiféle boldog időtlenségben, ahol egymásba úsznak a napok, nincs jelentősége annak, hogy hétfő van vagy szerda vagy vasárnap. Ablakot kellett volna mosni, vízórát kellett volna cseréltetni, erkélyt kellett volna csinosítani, függönyt kellett volna venni és varrni, meg sok ezer apró hülyeségre kellett volna időt szakítani az elmúlt hetekben. Kellett volna. Önző módon azt mondtam, hogy nem vagyok hajlandó, nemnemnem. Augusztusban pihenek, a meló és minden más megvár. (Mondjuk, valahol a lelkem legmélyén egészen picit reménykedtem abban, hogy mire hazajövök a nyaralásból, egy jótündér ripsz-ropsz elintéz mindent, a dolgok azonban maradtak a régiben, ebből is látszik, nemcsak a dinoszauruszok haltak ki, a jótündérek is.) Mámorító érzés kiszabadulni a hétköznapokból, élni bele a világba, letérni a megszokott útvonalakról (pölö lakás-melóhely-Spar-lakás ösvény), új arcokat látni, léleksimogató élményeket gyűjteni. Mivel tériszonyos nyúlcsirke vagyok, nem lövettem ki magam a rodoszi óriáscsúzlival, halálközeli élményekről éppen ezért nem tudok beszámolni, pedig kacérkodtam a 140 méteres repüléssel.
Ő, aki férfim beszélt rá a hosszú szabira, áldassék a neve örökkön-örökké. Életem legjobb nyaralása volt - megdolgoztam érte és kiélveztem. És még van egy napom, hehe.
P.S.: Kimondottan pihentető, ha az ember netmentes helyeken nyaral, ajánlom mindenkinek.
