Nem szeretem, hogy maximalista vagyok, mert gyűlöletes, ha kizárólag száz százalék felett van esélyem az elégedettségre, bármiről is legyen szó, makacssággal fűszerezve pedig kimondottan átkos tulajdonság. Érdekes, mindig csak magamtól vártam-várok minimum száz százalékot, másokhoz nem vagyok ennyire szigorú, nem kérem, hogy minden erőt és energiát vagy még annál is többet mozgósítsanak. Egy-két éve érik bennem a gondolat, hogy pölö az elmúlt tizenöt-húsz évben teljesen felesleges dolgokba adtam bele apait-anyait háromgenerációnyit, azok cirka feleannyi vagy kevesebb energiával-melóval is tökéletesen működtek volna, de nekem a legjelentéktlenebb cuccba is bele kellett feccölnöm azt a nyamvadt száz százalékot, mert csak így tudtam nyugodt szívvel hátradőlni. Ez pedig ebben a formában akkora baromság, mint ökröt fogni a Göncölszekér elé. Idő- és energiapazarlás, a stressz meg gyilkos, főleg akkor, ha olyasmi miatt hajtom magam, amiben nincs benne a szívem és a lelkem. Elmerengtem és oda lyukadtam ki, hogy ez így nem mehet tovább, vissza kell fognom magam. Skizofrén helyzet, mert pölö ha egy utálatos feladatot kapok, maximalista énem ösztönösen ráveti magát, hogy na, akkor ebből most hozzuk ki a legeslegeslegtöbbet és úgy oldjuk meg, ahogy a legeslegeslegjobb, eszméletre ébredő aranyközép énem azonban az ilyen és ehhez hasonló történelmi pillanatokban bazinagy maflást som le maximalista énemnek, térj már magadhoz, veti oda neki, bolond vagy, baszki, már megint bolond vagy, közben kemény mutatóujjával megszeppent maximalista énem mellkasát böködi, az meg enged a szigorú aranyközép énemnek, aki egy ideje azt az új elvet sulykolja a maximalista makacs fejébe, hogyha öt, azaz  öt százalékkal is kiválóan teljesíted az utálatos feladatot és örülés van és boldogság és hiperszupermegatuti így is, akkor mi a rákért tennéd bele a másik kilencvenötöt, hüm, ha kivétel nélkül mindneki másnak szuper az az öt százalék, legyen neked is elég jó, kis hülyém. A maximalista nehezen győzhető meg, ízlelgeti a gondolatot, hogy öt százalék is érhet százat, oké, legyen, egy kérdésben azonban hajthatatlan: Száznál kevesebb százalékra csak a nemszeretem dolgoknál hajlandó - ha a t. csirketulaj él-hal valamiért, nincs kompromisszum.

Úgy látszik, korral jár, hogy egyre több luxust engedek meg magamnak, bár nevezhetjük önvédelemnek is.