csibike blogja

Meghatottságtól csillogó szemekkel néztem ő, aki férfimre: Mézes szappant és Karma habfürdőt kaptam tőle. Tudja, hogy imádom a Lush csodákat és meglepett, érted, mindenféle alkalom nélkül, mint mindig, pusztán azért, hogy örömöt okozzon - mindkettőnknek.

csibike (nagyokat pislog): Hű, ennyire jó voltam?

ő, aki férfim (vigyorog): Nem - ennyire jónak kell lenned.

Fákkk, ó, fákkk, ez nem fog menni, kizárt.

A tegnapi családi összeröffön pöttyet meglepődtem a jóképű seprű láttán, azt hittem, ő, aki férfim családja valahogy rájött, boszorkány vagyok és utónévnapi ajándékként hasznos járművel lepett meg. Miközben azon tanakodtunk, vajh Nimbusz 2000-es vagy Tűzvillám  támaszkodik-é a szilvafának, ambivalens érzések kavarogtak bennem: Az szép és jó, hogy ignorálhatom a BKV-t, ugyanakkor masszív szorongás tört rám a próbarepülésre gondolván, hiszen ajándékosztás előtt betoltam az orcámba néminemű diétásnak nem nevezhető grillezett ezt meg azt (pölö csikkenmellet, libamájat, bélszínt), plusz öntöttem rá néminemű alkoholos ezt meg azt (pölö bort, pezsgőt, vadzöld lónyálat), szóval, sanszos volt, hogy boszorkányos repülésem közben köbö annyira leszek kecses, mint egy piruettező kékbálna. Szerencsére igen hamar kiderült, nincs szükség a nehézbombázó vakrepülés bemutatására, a seprűt ő, aki férfim édesapja kapta - nem repülés, sepregetés céljából.

Óriási kövek zúdultak le piciny szívemről, nagy megkönnyebbülésemben tejszínhabot is nyomtam a fagyimra.

Hehe, a spanyolok nyerték az Eb-t, abszolút megérdemelten, nagyon jól fociztak. Mondjuk, Raúlt azért sajnálom.

P.S.: Itt szeretném jelezni a t. kommentátoroknak, hogy a jövőben nem kötelező nyűves kényszerpoénokat puffogtatni a meccsek alatt, idiótáskodás nélkül is igen szépen meg lehet oldani a feladatot. Minden tiszteletem egy szem Gundel Takács Gáboré, aki végig kellő intelligenciával, humorral és alázattal kommentált. Legyen szó focimeccsről, tehetségkutatóról, vetélkedőről - mindig tudja, hol a helye. Le a kalappal előtte.

Szóval...

... fél deci konyak helyett sikerült az egész üveget (2 dl!) belelöttyintenem a hagymás-sárgabarackos-koriandermagos szószba...
... az újonnan beszerzett kiba műanyag fagyiskanálból még véletlenül sem jön ki a fagyi, a gombócformáig el sem jutottunk...
... kiszakadt a zacskós rizs...
... elfelejtettem, hogy a bookline-boltban vár rám néhány könyv...
... az enyészeté lett gyönyörűséges narancsszínű büdöském...
... mindjárt kezdődik az a Santana-koncert, amire egész héten menni akartam, csak eddig nem jutott eszembe, hogy ma lesz...

Szóval, hülye picsa vagyok kicsinyt szomorkás a hangulatom. Sanszos, fagyiba fojtom a bánatomat, Balatonba nem merem, amilyen szerencsés napom van, tuti kiszáradna.

P.S.: Két dolog vigasztal úgy-ahogy: Talmácsi eszméletlen szépen nyert délelőtt és jégszíveket pottyanthatok a Baileysembe, ugyanis ilyesforma jégkockatartó kelleti magát az Ikeában, én meg lecsaptam rá, bezony.

Az aluljáróban pattant elém. Állig érő, majdnemkopasz, ropivékony, bő harmincas gizdakan, mellkasig kigombolt ingétől és/vagy foghíjas kihaőnem vigyorától kellett volna elájulnom. Szerinte. Azért biztos, ami fix alapon megpróbált tutira menni:

"Európa legszebb férfiteste", mutatkozott be nékem naivan, kézcsókra kérvén kacsómat.
"Istennő - Európán kívül is", reagáltam bájos mosollyal, elsuhantamban, biccentésre korlátozva az érintkezést.

Zsigerig sokkoltam, láttam rajta. Szinte megsajnáltam, komolyan.

A főszereplő, Szeredás Emerenc neve bizsergetett meg. Kíváncsi lettem. Titokzatos, vonzó-taszító, mégis szép név - olyan, mint a gazdája. Hónapokig nem néztem a könyv felé, mert Szabó Magdát képtelen vagyok csak úgy olvasni, lelkileg fel kell készülnöm a befogadására, ez nem jelent direkt, tudatos készülődést, sokkal inkább egy hirtelen felbukkanó hangulatot, amiben teljes egészében át tudom magam adni Szabó Magda megrázó erejű érzelmi gazdagságának.
Az ajtó mélységesen emberi regény, rengeteget merengtem olvasás közben, felkavart, már-már sokkolt. Szabó Magda gyönyörűségesen ír, percek alatt hatása alá kerülök, magával ragad és nem ereszt. Szeretem az erejét, az őszinteségét, a lelkét, szeretem, hogy ember. Nagyon különleges regény Az ajtó, ha festmény lenne, nem bírnék betelni vele, csak állnék előtte, sokáig, megrendülve, az arcomon könnyek csorognának. A könyvet sem elég egyszer elolvasni, az erőteljesen megrajzolt vonalak ezernyi apró finomságát, a sorok között megbúvó emberi sorsokat-titkokat képtelenség egyből megfejteni.
Szép könyv, sokat ad. Ha hagyod.

P.S.: Harmincnégy nyelvre fordították le - szerintem annyit fel sem tudok sorolni.

Bazisok a meló, három ember munkájába próbálok beledögleni, előbb-utóbb sikerülni fog, nyugi. Lassan már a szexhez sincs erőm-energiám, szóval, állatmód kritikus a helyzet, na. Amortizáltságom mértékét híven jelezze az alábbi szösszenet: Amikor a török-német meccsen a negyedik játékvezető feltartotta a cserét jelző táblát, erőst elfilóztam azon, vajh ki a rák lehet a rajta szereplő Hublot nevű focista, ösztönösen németre tippeltem, mert nem elég törökös a betűkészlet, mondjuk, szőrmentén azért pöttyet furcsállottam, hogy a németeknél is van Hublot, meg az oroszoknál és a portugáloknál és a svájciaknál is volt, gondoltam magamban, jé, milyen népszerű név, sőt nemzetektől független, plusz tökjó, hogy minden válogatottban Hublot az állandó csere, aztán az önfeledt kómázás közepette hirtelen belém mart az aha-élmény - a táblicskura csak a mezszámokat írják ki, ergo Hublot nem játékos, hanem reklámfelirat, mindig is az volt. Kínos.

Atomjaimra hullottam, ez a nagy helyzet.

Langymeleg túrós rétes vanília fagyival, mert élni tudni kell. Jelzem, ez nem az a műszar, amivel pölö a Fornetti mérgezi a gyanútlan rétesimádókat, hanem igazi túró, igazi mazsola, igazi rétestészta, megspékelve néminemű kandírozott naranccsal. Ja, a tenyeremben még véletlenül sem fér el egy szelet, lelóg, bezony, nem kicsit. Sajnos, az almás pite képtelen volt kivárni a fotózást - beugrott a számba és lenyelette magát, így járt szegény. Évek óta nem ettem ilyen mennyi almás pitét, ezer hála és köszönet az aranykezű ukrán sütis néninek, tessék még sütni erőben-egészségben, csókolom.

A himnuszokat hallgatva ma ippeg azon merengtem, hogy milyen jó teste van a Casillas gyereknek a miénk fájdalmas gyászinduló, nincs benne tűz, erő, szabadság, büszkeség, lendület, persze, ha meghallod, lúdbőrözöl, mert olyan, megmoccant valamit a magyar lélek mélyén, bátorításnak-indulónak viszont harmatgyenge, köbö annyira leszek tőle lelkes, mint Chuck Norris a matyóhímzéstől, siratóének, rezignált és vontatott és én ezt sajnálom és nem érzem a magaménak.

P.S.: A török-orosz döntőn igen durván röhögnék.

No, unalmas bambusz tányéralátétből pölö ilyesmit is lehet barkácsolni.