csibike blogja

Húsból nincs hiányunk mostanában: Valamikor pénteken bevásároltunk, hogy legyen elegendő élelmünk három napra, gondolván, ki tudja, mit kívánunk meg kizárólag annak a ténynek köszönhetően, hogy zárva van a bolt, aztán ő, aki férfim elment vadászni és egy fél mamutcombbal tért haza, amiről határozottan állította, hogy valójában echte húsvéti sonka, de én azóta sem hiszem, főleg, hogy órákon keresztül kellett főzni, illetve a családozások folyományaként kaptunk egy raklap ilyen-olyan húsféleséget. Miközben megpróbáltam becsukni a hűtőajtót, eszembe jutott, hogy ugyan nem jönne rosszul néhány húsmentes nap vagy akár egy húsmentes hét, mint a régi csirkeidőkben, soha nem tudnék vega lenni, ahhoz túl nagy barátságban élek pölö a hurkával, csípős kolbásszal, fasírttal. Ja, meg másfél hete a rántott hússal.

A külcsín még fapados, de írható-olvasható:

http://gyermekmegorzo.freeblog.hu

Pajtások, ha van kedvetek, gyertek.

Azért is szeretem a márnemisolyanvadiúj munkahelyemet, mert van érzéke a gesztusokhoz, pölö a húsvéti gesztusokhoz. A lányokkal-fiúkkal megpróbáltunk úgy tenni, mintha nem tűnt volna fel nekünk a főnök szobájában leledző rengeteg nárcisz, röhögve takartuk el a szemünket, amikor ilyen-olyan ügyben felkerestük, mi nem látunk semmit, áááá, nem, pedig hát nem lehetett nem észrevenni az ideiglenes virágoskertet, a csinos kis vesszőből font kaspóban sárgálló élő nárciszokat, és hiába tudtuk, hogy ezeket a vidám csodákat hamarosan mi kapjuk meg, egyenesen a főnök kezéből és mosolyával kísérve, gesztusként, mert itt a tavasz és itt a húsvét, nem rontott az örömünkön, gyermeki önfeledtséggel ámultunk a nárcisztövek között megbúvó apró tojásokon, gombán, lepkén és a gomba kalapján szteppelő katicán, ja, meg ma haza is zavartak minket délben, úgyhogy, ha eddig még nem mondtam volna, azért is szeretem a márnemisolyanvadiúj munkahelyemet, mert van érzéke a gesztusokhoz, pölö a húsvéti gesztusokhoz, és a gesztusok mellett még az is nagyon szuper, hogy ezen a munkahelyen annyira klassz a közösség, hogy a lányok-fiúk két-három napon keresztül csokitojásokat és csokinyuszikat csempésznek az asztalokra, mert kedvelik egymást és jólesik adni, még ilyen kis húsvéti bolondságokat is, és én is kaptam és adtam és örülök, hogy végre lehet így huncutkodni, hogy végre olyan emberek vesznek körül, akiknek jó adni és akiktől jó kapni, hogy végre olyan főnököm van, akinek fontos a kollégái öröme és aki tudja, mennyit érnek a parányi gesztusok. (Az ötleteket meg tessék nyugodtan ellopni, megéri, bár az tény, hogy őszinteség nélkül egyik sem működik.)

Szeretnék gyakrabban írni, hogyne szeretnék és jó lenne kirándulni a tavaszban-nyárban és olvasni a polcon porosodó, nagy elhanyagoltságukban duzzogó könyveket és moziba menni azért a kilistázott hét filmért és régóta nem látott blogokat lapozgatni-kommentelni és sétálni a langymeleg estében és leveleket írni és fagyizni-kakaózni az elhanyagolt pajtásokkal és újra nekiveselkedni a gyümölcstortának, mármint sütésileg és összeeszkábálni A Gyereknek szánt blogot és ilyesmi, mindehhez azonban le kellene számolnom a rajtam terpeszkedő álomkórral, ami egyszerűen nem és nem hagy élni. Meló és szunya, meló és szunya, meló és szunya, ennyire futja hosszú-hosszú hetek óta, pölö a lentebb figyelő ékszeresládikámat is másfél hónap alatt barkácsoltam készre, szégyenletesen hosszú idő, ez van, erről pedig kizárólag a mormotakór tehet, hiszen gyakorlatice nem fáradok el, nem erőltetem meg magam soha, nem is tudnám, mert a munkahelyemen imádott főnököm határozottan megtiltotta, hogy emeljek-cipeljek Ebben Az Állapotban, itthon meg ő, aki férfim vigyáz rám. Szeretek aludni, nem erről van szó, de ez a hazaér és kidől verzió kevés, bárhogy küzdök, alvás lesz a vége, mindig. Persze, ennél azért jóval nagyobb tragédia is ért: Nem kívánom a csokoládét, kicsit sem. Én. A csokoládét. Érted.

Boldogságrovatunk mai híre: A nőgyógyászom szerint az állapotom határozottan más. Ufff.

Ő, aki férfim nem panaszkodhat, mellettem lépten-nyomon bizonyíthatja férfiasságát, romantikus lelkületét, rátermettségét. A mai challenge day teljesen váratlanul kezdődött számára: nője (értsd: én) megkívánta a jégkrémet, persze, nem csak úúúgy, úrinői szeszélyből, mondjuk, körömpingálás és láblógatás közben kigondolván, hopp, ennék egy jégkrémet, nem, nem, nem, Kimi Raikkönen tehet a megkívánásról, meg a kamerás, aki a maláj nagydíj utolsó néhány perces agóniája közepette bevágta a versenyt nagyívben letojó, pólós-rövidnacis, önfeledten jégkrémezős Kimit. Bár épp nagyon álmos voltam és pont alváshoz készülődtem, mégis elementáris erővel tört rám a jégkrémezhetnék, aminek hangot is adtam elszenderedés előtt, ő, aki férfim meg úgy vélte, nem tart semeddig levadászni egy jégkrémet a sarki boltban vagy a benzinkútnál, ergo útnak indult. Hamuba sült pogácsát már nem tudtam csomagolni neki, mert bealudtam, előtte azért ő, aki férfim kérdésére válaszul maradék erőtartalékaim mozgósításával annyit sikerült félálomban kinyögnöm, hogy a legek legjét, mandulás magnumot szeretnék. Nos, cirka egy óra múlva felriadtam arra a nyomasztó érzésre, hogy jajj, ő, aki férfim nincs a lakásban, vajh hol lehet, a sarki bolt csak két perc, csukott szemmel is. Zaklatott telefonos érdeklődésemre ő, aki férfim elmesélte, hogy a környék tizenegy kisebb-nagyobb kereskedelmi egységében nem lelhető jégkrém, mert még nincs szezonja, mandulás magnum max. a jégkrémválasztékot reklámozó - perpill nem aktuális - táblicskun fordul elő, máshol nem, szóval, öltözzek, ha beérem hagyományos fagyival, kapok gombócokat, bár olyan kilencven százalékban kipurcant a magnumvadászatban, erre még van ereje.
Fagyizgatás közben úgy esett, hogy teljesen véletlenül a kedvenc kertészetünk felé sétáltunk és csodák csodájára ippeg a kapu előtt nyaltuk el az utolsó fagyimorzsát, szóval, be tudtunk menni nézelődni, egyik páfrányt, árvácskát, szélforgót sem fenyegette az a veszély, hogy lefagyizzuk. Az erkélyünkön figyelő tavalyi virágkompozíció szín- és illatorgiája ő, aki férfim szívét is megvidámította, ráadásul segítségükkel megismertük a kacsafarkú szendert, ezért bátorkodtam felvetni ő, aki férfimnek ama jelentős problémát, hogy ööö... izé... vehetnénk néhány virágot, persze, nem sokat, csak úgy bemelegítésként párat... ja, meg virágföld is kellene... annyi, hogy a szobanyövényeket is átültethessük. Ő, aki férfim kipihenhette magát a fagyizásban vagy bájos személyemnek nem tudott ellenállni, passz, mindenesetre zokszó nélkül megállt a negyven literes virágföldzsákok mellett és egyértelműen úgy tűnt, ezt a durvább kiszerelésűt akarja hazahozni. Bár nagyon imponált a választása, negyven liter, wow, micsoda férfi, azért megpróbáltam enyhíteni a terhén, mert volt egy kis lelkiismeretfurdalásom, hiszen mióta ismerjük egymást, évente egyszer biztos cipelnie kell miattam húsz-negyven liternyi virágföldet, szóval, átmentem irgalmas Teréz anya üzemmódba és azt javasoltam, hogy válasszuk a kétszer húsz literes megoldást, virágért úgyis jövünk még, akkor elvisszük a másik húsz litert. Ő, aki férfim rambószerű rettenthetetlenséggel, már-már flegmán legyintett, vállára kapta a negyven litert, majd fizetés után hazáig cipelte, egy nyüssz nélkül, egy nyafff nélkül, megfeszülő izmokkal, bálványozó-szerelmetes pillantásaimtól kísérve. (A nyakát-hátát még meg kell masszíroznom.)
Szerintem egyébként ezek az apró hétköznapi kihívások kellenek a férfiléleknek, egócirógatónak, májhízlalónak, tarzanos melldöngetőnek, ő, aki férfimnek is jólesik, már csak azért is, mert szeret. Kimi meg kapja be a jégkrémet.

A bizsuk nagy pajtásaként végre eljutottam odáig, hogy nem az egyik szekrényfiókocska kusza rengetegében tárolom tovább a karra-, ujjra-, fülre- és nyakravalóimat, mostantól eme újonc ékszeresládikába pakolászom a csecsebecséimet - szépen, rendezetten, reggeli kóma kellős közepén is fél másodperc alatt megtalálhatóan. Juhhé. A parányi mozaikokkal azért megszenvedtem, plusz a pöttyözgetés is generált néhány ősz hajszálat.

P.S.: A t. mozaikok egyébként színváltósak: Ha olyanjuk van, narancs, terrakotta, csokoládé és púder színben pompáznak, viszont ha nemolyanjuk van, csillámaiknak köszönhetően aranynarancs, aranyterrakotta, aranycsokoládé és aranypúder szikrázásba váltanak át. Persze, az ügyetlen csirkefotós mindezt nem tudja megmutatni, képzeljétek hozzá. Katt ide , ha nagyban.

Azért tetszett a Gettómilliomos, mert eredeti és izgalmas és őszinte, plusz megvan benne az a finom humor, ami a legnyomasztóbb-legfelkavaróbb részeket is emészthetővé lágyítja. Ütős film. Ráadásul a mozi alatt nem egyszer eszembe jutott, én spec nagyon tudok örülni annak, hogy nem kell olyan körülmények között élnem, mint a film szereplőinek. Lehet, hogy ez az ország Abszurdisztán, mégsem gondolom azt, hogy el innen, de gyorsan, mert máshol ezerszer jobb, tuti. Sehol sincs kolbászból a kerítés, minden országnak megvan a maga defektje és bárhová mennék, idegen lennék a kőkemény lemondásokkal, kompromisszumokkal megtűzdelt nagy ismeretlenben. Szóval, maradok és itt küzdök, továbbra is. Nem azért, mert nincs más lehetőségem - valahol mélyen legbelül szeretem ezt az országot. (Nem, nem a politikát, nyilván.)

Hirtelen felindulásból arra gondoltam, mivel gazdasági válság van, itt az ideje, hogy végre elkezdjem vezetni a bevételeinket és a kiadásainkat, csilivili Excel táblicskuban, ahogy dukál eme komoly pénzügyi tevékenységnek, így függvényezve, úgy színezve, ráadásul lelkiismeretesen, szépen felvésve az egyik összeget a másik után, egy kósza kakaóscsiga vagy árva kókusztekercs sem bújhat ki a számlálás alól. Még szerencse, hogy felindulásom jelzője a hirtelen, ezért ahogy a gondolat végére értem, már el is múlt az excelezhetnék, husss. Ismét, nem először és nem utoljára. Eddigi csirkeéletemben talán kétszer tettem kísérletet arra, hogy egy csoffadt jegyzettömben elmolyoljak a bevétel-kiadás történettel, néhány hét után fel is hagytam a hiábavaló idegőrléssel, mert hol a vécépapírt vagy az epres Milkát hagytam le a listáról, hol a blokkot nem találtam, hol elfelejtettem a rögzítési kötelezettséget. Kérem szépen, az a nagy helyzet, hogy genetikailag alkalmatlan vagyok az ilyen vezetősdire, de valami isteni csoda folytán, hála legyen a Nagy Manitunak, Aphroditének és Dionüszosznak, bölcsész agyammal is képes vagyok saccperkábé nyilvántartani, hogy mi, merre, mennyi, Excel vagy jegyzetfüzet felütése nélkül is tudom, hogy állok-állunk, mi az, ami belefér és mi az, ami nem. Ő, aki férfim persze még profibb ebben, mert neki nembölcsész agya van. Tulajdonképpen utálok blokkokat gyűjtögetni és arra sem vagyok kíváncsi, hogy ő, aki férfim mennyiért vett nekem virágot, és őt sem érdekli, hogy mit költöttem a szülinapi ajándékára. Képben vagyunk a pénzügyi mozgásainkkal-lehetőségeinkkel, akár a közössel, akár a sajáttal, még soha nem néztünk egymásra kistányérnyi szemekkel, hogy hű, basszus, nem tudjuk, mire adtunk ki ekkora meg ekkora összeget. Ha spórolni kell, semmi perc alatt meg tudjuk mondani, mire nem költünk a jövőben vagy hol fogjuk vissza a forintokat. Nem mondom, hogy ez így a legtutibb pénzügyi felügyelet, de nálunk ez vált be.

P.S.: Ti hogy menedzselitek a forintjaitokat? Légyszi, osszátok meg a titkot, kíváncsi vagyok - meaculpa ésatöbbi.

Az efegybe ő, aki férfim bolondított bele, amíg nem ismertük egymást, cirka annyira hozott lázba a Forma 1, mint marcona eszkimót a sarki jégpiacon árult fűszoknya, ráadásul bölcsész női agyra szabva szépen el is magyarázta a mit-hogyan-miért átláthatatlannak és megérthetetlennek tűnő kérdéskörét. Volt abban valami mélységesen romantikus és meghitt, ahogy hajnalok hajnalán félálomban átcuccoltuk a nappaliba a kispárnát-nagytakarót, a kanapén bevackoltuk magunkat egymás karjába, aztán aludtunk tovább lelkesen néztük a száguldó cirkuszt. Mindezzel csak arra szeretnék utalni kis aranyosan, hogy igen, ma is korán keltem és tuti, hogy holnap el fogok aludni. 

P.S.: Még nem döntöttem el, tetszenek-e az új szabályok.